Bordány Nagyközség Önkormányzata támogatásáról biztosította Zákányszék Község Önkormányzatának kezdeményezését, amelynek célja a Bordány és Zákányszék közötti kerékpárút hiányzó, zákányszéki szakaszának megvalósítása. Az önkormányzat erről a projekt folytatása érdekében a közlekedési és beruházási miniszterhez eljuttatott levelében tájékoztatta a döntéshozót.
A két település közötti kerékpáros kapcsolat bordányi szakasza már elkészült. A TOP Plusz program keretében megvalósított fejlesztés során mintegy 2,8 kilométeres kerékpárút épült meg Bordányban, amelyre az önkormányzat 480 millió forint, 100 százalékos támogatási intenzitású európai uniós támogatást nyert. A beruházás elkészült és forgalomba is helyezték. A fejlesztés ugyanakkor csak akkor töltheti be valódi térségi szerepét, ha a Zákányszék felé vezető folytatás is megépül. A két szakasz ugyanis egyetlen közlekedési kapcsolat része, a céljuk, hogy biztonságos és környezetkímélő kerékpáros összeköttetés jöjjön létre a két település között. Fontos azonban, hogy a teljes kapcsolat nemcsak Bordány és Zákányszék lakói számára lenne fontos. A beruházás megvalósulásával Bordány, Zákányszék, Zsombó, Üllés és Forráskút mintegy 12 ezer lakója számára javulhatnának a kerékpáros közlekedés feltételei a térség járásközpontjával, Mórahalommal.
A bordányi önkormányzat levelében arra is felhívta a figyelmet, hogy jelenleg egy sajátos helyzet alakult ki. A két egymáshoz szorosan kapcsolódó beruházás közül az egyik már elkészült, miközben a másik megvalósítása bizonytalanná vált. Ez nemcsak a zákányszéki projektet érinti, hanem a már elkészült bordányi szakasz hasznosulását is befolyásolja.
A levélben Vitézy Dávidnak megírták, hogy a zákányszéki projekt eddigi csúszását nem az ottani önkormányzat szándékának hiánya okozta. A zákányszéki önkormányzat tájékoztatása szerint a közbeszerzési, költségellenőrzési és egyéb eljárások miatt a beruházás a tervezettnél jelentősen hosszabb időt vesz igénybe és több olyan körülmény is felmerült, amelyre a települési önkormányzatnak nem volt ráhatása. Bordány nagyközség ezért is támogatja Zákányszék kérését, és azt kéri a döntéshozóktól, hogy segítsék elő a projekt folytatásához szükséges döntések megszületését. Mint mondják egy már megkezdett és részben megvalósított, egymásra épülő térségi fejlesztés akkor éri el valódi célját, ha a hiányzó szakasz is elkészül. A kerékpárút nem egyszerűen két település közötti összekötő út lenne. A megvalósuló kapcsolat hozzájárulhatna a munkába és iskolába járás, a mindennapi ügyintézés, a szabadidős közlekedés és a turizmus biztonságosabb feltételeinek megteremtéséhez is.
Tanécs Gábor, polgármester elmondta, hogy Bordány Nagyközség Önkormányzata bízik abban, hogy a zákányszéki szakasz megépítésével hamarosan teljessé válhat a két település közötti kerékpáros kapcsolat és így a már elkészült bordányi szakasz egy nagyobb, összefüggő térségi hálózat részeként töltheti be azt a szerepet, amelyre eredetileg is szánták.



