Az elmúlt időszakban több bordányi lakos is jelezte az önkormányzat felé, hogy nehezen tudja igénybe venni a helyi hulladékudvart.  Hetente továbbra is mindössze három órában, szombatonként 13 és 16 óra között lehet leadni a hulladékot. Ha valakinek ez az időpont nem megfelelő, vagy éppen megteltek a konténerek, újabb egy hetet kell várnia, vagy egy másik település hulladékudvarát kell felkeresnie. A helyzet azért is elkeserítő, mert Bordány jelentős külterületi, tanyás lakossággal rendelkezik. Számukra a hulladékudvar elérése eleve nagyobb szervezést és utazást jelent. Nem mindegy tehát, hogy a településen helyben, kiszámítható időpontban elérhető e ez a szolgáltatás.

A környékbeli települések gyakorlata alapján is látható, hogy jelentős különbségek vannak. A szolgáltató adatai szerint Bordányban heti három órában, Ásotthalmon heti húsz, Forráskúton heti tizenhat, Domaszéken pedig heti negyven órában vehető igénybe a hulladékudvar. Domaszéken például keddtől szombatig minden nap 8 és 16 óra között fogadják a lakosságot.

Természetesen a bordányiak más településeken is leadhatják a hulladékukat, de ez nem jelent valódi helyettesítést. Egy másik településre történő utazás időt, üzemanyagot és szervezést igényel, miközben éppen az lenne a cél, hogy a hulladék szabályos leadása minél egyszerűbb legyen. Az önkormányzat ezért ismételten megkeresi a szolgáltatót, hogy mondják el mi indokolja a jelenlegi nyitvatartást. Korábban ugyanis igíéret volt a korrekcióra, ez azonban a mai napig nem történt meg. A polgármester megkereste a szolgáltatókat, és adatokat kért a bordányi hulladékudvar működéséről. Arra is kíváncsi, hogy az elmúlt években hányan vették igénybe a szolgáltatást, milyen mennyiségű hulladék érkezett, mely hulladéktípusokból volt a legnagyobb forgalom, és milyen adat áll rendelkezésre arról, hogy a bordányiak milyen arányban használják a környező települések hulladékudvarait. Fontos kérdés az is, hogy a jelenlegi háromórás nyitvatartás kialakításakor milyen szempontokat vettek figyelembe. Az önkormányzat szeretné megismerni a szolgáltató szakmai és gazdasági érveit, és ezek ismeretében szeretne megoldást keresni a problémára. Az önkormányzat álláspontja szerint ugyanis ha azt várjuk a lakosságtól, hogy a hulladékot szabályosan és szelektíven gyűjtse, akkor ehhez a lehetőségeket is biztosítani kell. Egy könnyen elérhető és kiszámíthatóan működő hulladékudvar nemcsak a lakosságnak jelentene segítséget, hanem a település tisztaságának megőrzésében és az illegális hulladéklerakás megelőzésében is szerepet játszhat.

A kérdés a szeptember 24 én, csütörtökön 17 órakor kezdődő közmeghallgatáson is szóba kerül a Faluház és Könyvtár Dísztermében. Az önkormányzat azt szeretné, hogy addigra a szolgáltatóktól megérkezzenek azok az adatok és válaszok, amelyek alapján már konkrétumokról lehet beszélni. A cél nem a szolgáltatókkal való vita, hanem egy olyan megoldás megtalálása, amely a bordányiak számára könnyebben használható, ugyanakkor a szolgáltató számára is fenntartható. Ehhez most elsősorban adatokra, párbeszédre és együttműködésre van szükség. A közmeghallgatás pedig éppen arra ad lehetőséget, hogy a bordányiak elmondják, milyen tapasztalataik vannak, milyen problémákkal találkoznak, és milyen változtatásokat tartanának szükségesnek.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support