Bordányi a legeredményesebb európai csapat

Eredményes évet zártak az MTTSZ Bordányi Klubjának rádiósai. A csapat Rádióforgalmazási Világversenyen 2. helyezést ért el, míg Távíró Világbajnokságon a Legeredményesebb európai csapat címet érdemelték ki. Az elismerő díjakat amerikából küldték el részükre. Az Országos Rövidhullámú Rádiós Versenyen is a dobogó 2. fokára állhattak.

Büszkeséggel tölthet el mindannyiunkat, hogy a MRASz (Magyar Rádióamatőr Szövetség) életműdíjjal tüntette ki Kisapáti Péter szakosztályvezetöt. Az elért eredményekhez és a kitüntetéshez gratulálunk!

Jó hír még, hogy a bordányi klub megkapta az Ádám Jenő Általános Iskolától azt a 3 db légpuskát, melyet már évek óta nem használtak és a megfelelő tárolásuk sem volt biztosítva. Ezzel a lövész szakosztály légpuska állománya bővült. A fegyvereket a szükséges karbantartásokat követően az iskolások is biztonságosan tudják használni a lőtéren megrendezésre kerülő edzések és versenyek során.

Liptai Claudiával is örömmel találkoznak a bordányiak

Számos programmal várja a bordányiakat és a környéken élőket a faluház. Minden meghirdetett program teltházas. Liptai Claudia estjét a nagy érdeklődésre való tekintettel már a sportcsarnokba hirdették meg. A március 6-ai programra még lehet jegyet venni, bár szépen fogynak az ülőhelyek. Nem csak Bordányból, de  környező településekről is érkeznek hozzánk vendégek. Jó azt látni, hogy a bordányiak örömmel adnak ajándékba jegyet a rokonoknak, barátoknak ismerősöknek is.  

A következő, a Park térre meghirdetett program a Neoton Família Sztárjai nagykoncert lesz, amelyet búcsú előtti napon tudnak majd megtekinteni az érdeklődők. Jegyeket már most is lehet vásárolni a bordany.jegy.hu oldalon, és hamarosan a faluházban is, hiszen az intézményben jegyiroda is működik majd.

Korszakok kémei – érdekes történelem szakkör általános iskolásoknak

“Gyermeked szívleli a történelmet vagy éppen ellenkezőleg, hadilábon áll az évszámokkal és kedve sincs elővenni a tankönyvet? Évek óta tanulja, esetleg éppen jövőre kezdi? Bárhogy is legyen, a Szarmata Régészeti Park csapata újonnan induló szakkörén két eset lehetséges: egyik, hogy megszereti a történelmet; másik, hogy a szenvedélyévé válik…” -ezzel a felütéssel reklámozza a Szarmata Régészeti Park a legújabb 4-8 osztályos diákoknak szóló programját. A történelem szakkört hivatalosan február 17-étől június 26-ig tart, szombatonként 10.00 és 11.30 között valósul meg. Az érdeklődőknek egy ingyenes nyílt napot tartanak 2024. február 10-én (szombaton) 10.00 és 12.00 óra között .

A programon való részvétel regisztációhoz kötött, az űrlapot az alábbi linken lehet kitölteni: https://forms.gle/tSSYpQuGhS2jc4Y38
A következő linkre kattintva megtekinthető a nyílt nap és a szakkör egész féléves programleírása, illetve a további fontos információk: https://urlz.fr/prjd

Szálláshelyünk is minősül, kétcsillagos lesz

A szálláshely-szolgáltatás nyújtásáról szóló jogszabályok alapján az eddigi, csak a szállodákra és a panziókra vonatkozó és önkéntes igénylésen alapuló védjegyrendszert kötelező érvényű, a kereskedelmi- és a magánszálláshelyekre, egyéb szálláshelyekre egyaránt kiterjedő, országosan egységes nemzeti szálláshely-minősítő rendszer váltja fel.

Az új rendszer célja, hogy mind a külföldi, mind a belföldi vendégek egyértelmű információt kapjanak a Magyarországon hét szálláshelytípusban működő, mintegy 42 ezer szolgáltató által kínált szolgáltatás minőségéről.

A szállodák és a panziók mellett az újonnan induló kereskedelmi- és a magánszálláshelyek valamint egyéb szálláshelyek működésének előfeltétele is a nemzeti szálláshely-minősítési rendszerben meghatározott minőségi fokozatnak való megfelelés, azaz az adott szálláshely minőségi fokozatának ellenőrzött és igazolt megléte, az 1-5 csillagos rendszerben. Az új rendszer eredményeként tehát a jövőben kizárólag a minősítéssel rendelkező kereskedelmi szálláshelyek, magánszálláshelyek és egyéb szálláshelyek működhetnek a piacon.

A 2010 óta az Egérház Alaptvány által működtetett Bordány Hostel közösségi szálláshely típusú szálláshely, a minősítés során 5 csillag a legmagasabb minősítés amelyet meg lehetne szereznie. 

A bordányi szálláshely a jogszabályban felsorolt kritériumok és kötelező felszerelések mérlegelését követően két csillagot szeretne megszerezni. A magasabb kategória megszerzése öltöző tükrök beszerzésén múlt, ugyanis három csillagnál a privát szobákban olyan tükröknek a megléte is feltétel, melyben a vendég tetőtől talpig látja magát. Ennek költségét nem vállalta be a működtető alapítvány. Érdekesség, hogy az öt csillaghoz például a szálláshelyhez tartozó bár vagy büfé meglétét kellene igazolni, ami jelenleg nem biztosított a bordányi hostelben.

A napokban lezajlott helyszíni ellenőrzés során a szükséges 40 pontot jócskán túlszárnyalta a szálláshely (128 pont), ennek véglegesítéséhez a szakemberek két dologban kértek hiánypótlást. Egyrészt nem elfogadott, hogy az emeletes ágyakhoz tartozó rakodófelületek nem az ágy magasságában vannak, így erre a problémára megoldást kellett találni (képünkön). A másik jelzett probléma, hogy minden ágyhoz kötelezően biztosítani kell egy-egy olvasólámpát, így ezeket is be kell szerezni az elkövetkező időszakban.

Noha minden ágyhoz tartozik elektromos csatlakozóaljzat, végül az elemes és ledes mobil olvasólámpák kerültek kiválasztásra. A hiánypótlásra kilencven nap áll rendelkezésre.

A minősítést követően új működési engedélyt kap a szálláshely, amelyben már az új kategória fog szerepelni.

Hatalmas siker a faluházas rendezvényen

Teltházas rendezvényen köszöntötték az újévet a bordányiak a faluházban megrendezett hagyományos programon. Január ötödikén az immár harminc éves Mórahalmi Fúvószenekar tagjai két órás hangversennyel kedveskedtek a közönségnek. Érdekesség volt, hogy a zenekarnak jelenleg is tagja két olyan fiatal, akik a zenekar megalakulása óta folyamatosan zenélnek a csapatban, és jelen volt egyikük kisfia is, aki pár hónappal ezelőtt kezdett el zenélni a fúvósok között. A zenékkel szinte az egész harmic éven átkalauzolták a nézőket, a zenekar mind együtt, mind egyéniben remekelt, amelyet a lelkes közönség vastapssal hálált meg.

A hangverseny szünetében Tanács Gábor polgármester pezsgős koccintásra invitálta  a nézőket. Bízunk benne, hogy az ötödikei programon a koccintások, és a fergeteges koncert egy sikeres év kezdetét jelentik számunkra.

Ön is töltse le az applikációt

Folymatosan javasoljuk a bordany.com olvasóinak, hogy töltsék le településünk applikációját mobiltelefonjukra. A gyors és friss hírek mellett végig tudják böngészni a helyi appróhirdetéseket, és persze ingyenes meg is tudják hirdetni a feleslegessé vált eszközeiket. A sok funkció közül érdekes lehet még a hulladékgyűjtési naptár, de akár a település programnaptára is.

Alkalmanként nyereményjátékokat is elrejtenek a hírek között. A mai napon is újabb játékot hirdettek az app szerkesztői, érdemes hát rápillantani mobileszközünk képernyőjére és végigböngészni a híreket. Annál is inkább mert nyereményként egy a helyi szociális szövetkezetünk által gyártott sárgabarackos chutneyt ajánlanak. A Legjava közösségi oldalát böngészve azt is megtudtuk, hogy hamarosan a chutney-hez kapcsolódó -egy egyszerű vendégváró falatka- receptjét publikálják, tehát aki megnyeri a terméket, már neki is foghat a sütögetéshez.

Anikónak szerencsésen indul 2024

Az év végén zárult le a Bordány app számtippelő játéka, a szerencsés most egy termoszbögrével lett gazdagabb így az év elején. A nyertest, akit Aniónak hívnak és a megadott telefonszámának utolsó három számjegye 817 a jövő hét folyamán fogják majd keresni, vagy ha ott lesz 5-én az újévi koncerten a faluházban át tudja venni a nyereményét.

Összesen negyvenheten próbáltak szerencsét az év végi játékon. A legkisebb tippelt szám az egyes volt, erre most heten voksoltak, A legmagasabb szám, amire tipp érkezett ez alkalommal is a nyolcvanegyes volt, erre most is egyvalaki tippelt csupán.

Nézzük milyen voksok érkeztek. Elsőként a tippelt számot, azt követően zárójelben a tippelők számát ismertetjük: 1(7), 2(2), 3(5), 4(4), 5(1), 6(1), 7(4), 8(4), 9(3), 10(1), 11(1), 12(1), 13(2), 14(1), 17(3), 18(1), 19(1), 32(1), 33(1), 37(1), 72(1), 81(1).

2024-ben is rendszeresen olvassák az app híreit, hiszen minden bizonnyal lesznek hasonló játékük!

Év végén még érdemes szerencsét próbálni

Minden bizonnyal a Karácsony közeledte sűrítette meg a Bordányappon található nyereményjátékokat, de éppen hogy nyertest hírdettek, máris egy újabb fordulóra invitálják a digitális hírcsatorna szerelmeseit. Míg korábban egy fejhallgató, most egy andré philippe termosz bögre várja a szerencsést, azt aki a számtippelő játékban egyedüliként tippel a nullához legközelebb eső pozitív egész számra. Talán ön lesz az?

Mindenesetre érdemes letölteni mobikészülékünkre az applikációt hiszen a digitális és nyomtatott médiában megjelent hírekről mindig küldenek nekünk egy rövid összefoglalót. Arról nem is beszélve, hogy böngészhetünk például a helyi apróhirdetések között is.

Újévi hangverseny a Faluházban

A hagyományok szerint rendeznek Újévi hangversenyt a Faluházban. Az évindító eseményen a szokásoknak megfelelően a Mórahalmi Fúvószenekar lesz településünk vendége. Már most érdemes beírni a jövő évi naptárba január 5-ét, ezen a pénteki napon este hat órától várnak mindenkit sok szeretettel az új esztendőben a település első programjára.
A harmincadik születésnapját ünneplő mórahalmi zenekar januárban egy jubileumi koncerttel kedveskedik majd a bordányiaknak, a tőlük megszokott pörgős és színvonalas műsor minden bizonnyal minden zeneszerető szívét megdobogtatja és feltölti energiával, amely minden bizonnyal az egész jövőévben kitart.
A koncertet követően közös pezsgőzésre várja az itt lakókat településünk önkormányzata.
A hangverseny az Egérház Alapítvány jóvóltából ismételten ingyenes lesz a nagyérdemű számára.

Évzárót tartott a nyugdíjas klub

December 12-én tartotta évzáró ünnepségét a Nefelejcs Nyugdíjas Klub a faluház dísztermében. A tagokat süteménnyel és innivalókkal megrakott asztalok fogadták. Egy meglepetés műsort is szervezett számukra Szalai Antal klubvezető, az Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai betlehemes műsorral kedveskedtek a szépkorúaknak. 

Az ilyen programok megteremtik a karácsonyi hangulatot, és sokszor vissza repítenek bennünket a múlt szép emlékei közé. Az ünnepi furulyaszó, a felcsendülő dalok és a színes jelenetek nem csupán szórakoztattak, hanem erőteljes érzelmi hatást is kiváltottak a jelenlévőkből. 

Az idősek számára a karácsony nem csak ajándékokról és díszekről szól, hanem a szeretetről, az együttlétről, és a békéről is. A betlehemes műsorban megjelenő szeretetteljes üzenetek, az együtt éneklés és a közös élmények mind hozzájárultak ahhoz, hogy a klub tagjai ne csak fizikailag, hanem lelkileg is jól érezzék magukat.

A betlehemes műsor által keltett karácsonyi hangulat egy olyan érzést is kiváltott, hogy mindannyian részesei egy nagyobb, összetartó szeretetteljes közösségnek. Az iskolásoknak köszönhetően a szeretet és békesség nemcsak a termet járta be, hanem az emberek szívét is, hozzájárulva az ünnepi időszak valódi jelentéséhez. Ez a karácsonyi üzenet szinte mindenkihez eljutott. 

Az ünnepélyes hangulatot megragadva köszöntötték kilencvenedik születésnapja alkalmából Szabó Ferencné Manci nénit, aki a klubtagok közül az egyik legidősebb. Köszöntötték még Börcsök Antalnét és Gyuris Tibornét is, akiknek hamarosan ugyancsak születésnapja lesz. Az ünnepi virágokat a klubvezető adta át.

A klub tagjai ajándékkal köszönték meg Szalai Antal és kedves felesége egész éves munkáját. A nyugdíjas klub vezetője évértékelő beszámolójában kiemelte a támogatókat, megköszönve egész éves segítségüket. A programon jelen lévő település vezetőknek is ajándékkal kedveskedtek a klubosok megköszönve a klubnak nyújtott segítséget.

A jó hangulatú program uzsonnával zárult. Anti bácsi vargabélessel kedveskedett a tagoknak, amelyet a Vadgesztenye étteremben készítettek el.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support