Újévi hangverseny a Faluházban

A hagyományok szerint rendeznek Újévi hangversenyt a Faluházban. Az évindító eseményen a szokásoknak megfelelően a Mórahalmi Fúvószenekar lesz településünk vendége. Már most érdemes beírni a jövő évi naptárba január 5-ét, ezen a pénteki napon este hat órától várnak mindenkit sok szeretettel az új esztendőben a település első programjára.
A harmincadik születésnapját ünneplő mórahalmi zenekar januárban egy jubileumi koncerttel kedveskedik majd a bordányiaknak, a tőlük megszokott pörgős és színvonalas műsor minden bizonnyal minden zeneszerető szívét megdobogtatja és feltölti energiával, amely minden bizonnyal az egész jövőévben kitart.
A koncertet követően közös pezsgőzésre várja az itt lakókat településünk önkormányzata.
A hangverseny az Egérház Alapítvány jóvóltából ismételten ingyenes lesz a nagyérdemű számára.

Évzárót tartott a nyugdíjas klub

December 12-én tartotta évzáró ünnepségét a Nefelejcs Nyugdíjas Klub a faluház dísztermében. A tagokat süteménnyel és innivalókkal megrakott asztalok fogadták. Egy meglepetés műsort is szervezett számukra Szalai Antal klubvezető, az Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai betlehemes műsorral kedveskedtek a szépkorúaknak. 

Az ilyen programok megteremtik a karácsonyi hangulatot, és sokszor vissza repítenek bennünket a múlt szép emlékei közé. Az ünnepi furulyaszó, a felcsendülő dalok és a színes jelenetek nem csupán szórakoztattak, hanem erőteljes érzelmi hatást is kiváltottak a jelenlévőkből. 

Az idősek számára a karácsony nem csak ajándékokról és díszekről szól, hanem a szeretetről, az együttlétről, és a békéről is. A betlehemes műsorban megjelenő szeretetteljes üzenetek, az együtt éneklés és a közös élmények mind hozzájárultak ahhoz, hogy a klub tagjai ne csak fizikailag, hanem lelkileg is jól érezzék magukat.

A betlehemes műsor által keltett karácsonyi hangulat egy olyan érzést is kiváltott, hogy mindannyian részesei egy nagyobb, összetartó szeretetteljes közösségnek. Az iskolásoknak köszönhetően a szeretet és békesség nemcsak a termet járta be, hanem az emberek szívét is, hozzájárulva az ünnepi időszak valódi jelentéséhez. Ez a karácsonyi üzenet szinte mindenkihez eljutott. 

Az ünnepélyes hangulatot megragadva köszöntötték kilencvenedik születésnapja alkalmából Szabó Ferencné Manci nénit, aki a klubtagok közül az egyik legidősebb. Köszöntötték még Börcsök Antalnét és Gyuris Tibornét is, akiknek hamarosan ugyancsak születésnapja lesz. Az ünnepi virágokat a klubvezető adta át.

A klub tagjai ajándékkal köszönték meg Szalai Antal és kedves felesége egész éves munkáját. A nyugdíjas klub vezetője évértékelő beszámolójában kiemelte a támogatókat, megköszönve egész éves segítségüket. A programon jelen lévő település vezetőknek is ajándékkal kedveskedtek a klubosok megköszönve a klubnak nyújtott segítséget.

A jó hangulatú program uzsonnával zárult. Anti bácsi vargabélessel kedveskedett a tagoknak, amelyet a Vadgesztenye étteremben készítettek el.

Jótékonysági vásár idén utoljára

Vasárnap lesz az idei utolsó Jótékonysági Karácsonyi Vásár a Park téren. A Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat kezdeményezésére létrejött vásároknak az évek során nagy hagyománya lett, az intézmények, civil szervezetek és közösségek örömmel készülnek a vasárnapi programra, ahol találkozhatnak támogatókkal, akik örömmel költik a karácsonyi valutát az árusító pavilonoknál.

Most hétvégén is lesznek fellépők a színpadon A Borostyán Dalkör és az Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola is készült, hogy ünnepi műsorukat előadhassák a fenyők előtt.

Az idén is forralt borral, teával kedveskednek a kilátogatóknak. Akik saját bögrét visznek ingyenesen, a helyszínen poharat választók pedig 5 talliért iszogathatnak késő délután

Hétvégén érkezik a Mikulás a Park térre

A vasárnapi Jótékonyági Karácsonyi Vásár vendége lesz a Mikulás, akit az óvodások várnak majd színpadi programmal! A kicsik előadása, valamint a forralt bor és tea remélhetőleg mindenkinek karácsonyi hangulatot teremt a szívében és a jótékonykodóknak köszönhetően a vásározóknak is jó napja lesz. Legyen szó eladásról vagy vételről minden bizonnyal mindenki megtalálja majd a számítását, hiszen sokféle aprósággal készülnek a közösségek. Felhívjuk a figyelmüket a karácsonyi valuta meglétének szükségességére. Bögrét se felejtsenek el magukkal vinni, hiszen csak úgy tudnak ingyenesen bort vagy teát kortyolgatni.

Akcióval indult a jegyértékesítés

Ismét Karácsony előtt indult el a jegyértékesítés a jövő évi nyári nagykoncertre amelyet a Bordány Sportkör rendez. A már hagyományos sportpályán megrendezendő élő koncert fellépői még nem ismertek, de hamarosan lehull a lepel és megtudhatjuk kik állnak majd fel a nagyszínpadra.

2022-ben Rúzsa Magdi élő koncert, míg 2023-ban a Bagossy Brothers Company több, mint másfél órás szintén élő programja nyújtott felejthetetlen pillanatokat a résztvevőknek. A fellépők között szerepelt az elmúlt időszakban a 4S STREET együttes, DJ Náksi és DJ Dominique is.

Amit eddig tudunk: 2024. július 5-én este hét órától már megkezdődnek a színpadi programok, 21.00 órától következik az élő koncert, amely egy másfél órás DJ fellépéssel zárul, ezzel is egy egész estét betöltő programot kínálva a jegyvásárlóknak.

Mivel sokan már most a zenekarok ismerete nélkül is szeretnék biztosítani helyüket erre a térségben már várt eseményre, a közelgő ünnepekre szeretnék megajándékozni családtagjaikat, barátaikat, ezért november 24-én pénteken a jegyárusítás el is indult. A fellépők neveit folyamatosan közzéteszik a BSK közösségi oldalán, de mi is folyamatosan beszámolunk majd a friss hírekről.

Jó hír, hogy a jegyeket ezentúl a honlapunkhoz kapcsolódó bordany.jegy.hu oldalon is meg tudjákvásárolni, akár már most is.

A diákönkormányzat tagjait fogadta a GYIFÖ

November 17-én a Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat a Bordányi Ifjúsági Információs Pontban fogadta az Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Diákönkormányzatának képviselőit. A találkozó jó alkalmat adott arra, hogy megismerkedjenek az újonnan választott diákönkormányzat képviselőivel illetve a fiatalok kéviseleti szerveinek munkájával, programjaival.

A diákönkormányzat apró ajándékkal is kedveskedett a gyifösöknek.

Az egyeztetések arra is kiterjedtek milyen együttműködési lehetőségek vannak a diákönkormányzat és az ifjúsági önkormányzat között. Közös programok szervezésének lehetőségéről, valamint egymás programjainak népszerűsítéséről is beszélgettek.

A találkozót követően a GYIFÖ  megtartotta soros ülését. Az ülést az ifjúság polgármester távollétében Lehel Máté ifjúsági alpolgármester vezette. A témák között szerepelt a költségvetés helyzetének áttekintése továbbá egy ifjúsági bál szervezésének megvitatása. A fiatalok idén is kihelyezik majd a Faluház előterében a Mikulás postaládáját, és decemberben immár tizennegyedik alkalommal megrendezik az Adventi Jótékonysági Karácsonyi Vásárt.

Az ifjúsági bál a tervek szerint jövő év  januárjának közepén kerül majd megrendezésre. A részleteket külön műhelymunka keretében dolgozzák ki. Itt pontosítják majd a dátumot, a meghívott zenekart és természetesen a bál témáját is. A Mikulás postaládáját december 3-án helyezik ki, ettől a naptól kezdve várják majd a gyerekek a Mikulásnak írt és saját maguk által megrajzolt képeslapjait, amelyekből kiállítás is készül majd.

Az Adventi Jótékonysági Karácsonyi Vásárt az idén is a Faluház parkjában rendezik majd meg. Az idén három hétvégén tartanak majd vásárt, az utolsó december 24-ei vasárnap ugyanis noha még nem karácsony, de aranyvasárnap és erre a napra már nem akartak programot szervezni a fiatalok. Most is számítanak majd a segítségre, együttműködőkre. A Karácsonyi színpadra az iskola, az óvoda és a Borostyán Népdalkör tagjait várják szeretettel. A hétvégék szervezésében pedig számítanak a Faluház és Könyvtár, a Településüzemeltetési Központ és természetesen Bordány Nagyközség Önkormányzatának támogatására.

Az idén is hívják és várják az intézményeket és a helyi közösségeket, hogy legyenek aktív résztvevői a jótékonysági vásárnak.

Családi nap a Hermina tanyán

Október 7-én, szombaton családi napra várták a bordányiakat a Hermina tanyára, ahol első alkalommal került megrendezésre a Szármacsata névre keresztelt közösségi program is. A káposztához valókat az iskolai osztályok, az intézmények és természetesen az idősek számára az Egérház Alapítvány biztosította térítésmentesen.
A legsportosabbak futva érkeztek a helyszínre, a mezei futás a Park térről startolt, a cél természetesen a tanya volt. Összesen közel négyszáz futó állt rajthoz. A legtöbb embert megmozgató alsós és felsős osztály az ásotthalmi Dinó Parkba nyert ingyenes belépőt, a felajánlott összesen kétszázezer forint értékű jegyeken az iskola harmadik, negyedik, ötödik osztályai osztoznak majd.
A Hermina tanyán a töltöttkáposzta főző verseny mellett ugrálóvár és IPS várt a gyerekekre. A felnőtteket bormustra várta.
A nap sztárvendége és a káposztafőző verseny zsűrijének elnöke a Barátok Közt sorozatból is jól ismert Vili bácsi, azaz Várkonyi András volt, aki az Idősek napja alkalmából egy műsort is adott a tanyaudvaron lévőknek.
A főzőverseny győztese a Jóbarátok nevet viselő csapat lett. Külödíjakat is kiadott a zsűri: a legszebb tálalásért, a legkülönlegesebb ízért valamint a legjobb csapatmunkáért kaptak elismerést a csapatok.
A program nem jöhetett volna létre az Egérház Alapítvány jelentős anyagi támogatása nélkül! Külön köszönet jár az általános iskolának a szervezési feladatokba való aktív közreműködésért. Az idősek számára felajánlott töltöttkáposzta az ISZEK és az óvoda konyháiának köszönhetően készült el, ezúton is köszönjük!

Veteránjárműveket csodálhatunk

A Délalföldi Veteránjármű Egyesület szervezésében közel hatvan jármű érkezik településünkre október 14-én szombaton. A találkozó célja többek között a Kisapáti autógyűjtemény megtekintése, ezt követően pedig a Szarmata Régészeti Parkot barangolják be tárlatvezetés keretében a résztvevők.
Amíg a találkozóra érkező járművezetők a falu látnivalóival ismerkednek, autóikat és motorkerékpárjaikat a Kistemplomtanya téren parkolják le. 11-12.30 óra között így a régi gépek szerelmesei tudják majd megcsodálni a találkozón résztvevő veterán járműveket.

Családi nap a Hermina tanyán

Október 7-én, szombaton igazi családi nap vár a bordányiakra, hiszen ekkor kerül megrendezésre első alkalommal a Szármacsata névre keresztelt közösségi program, amely reggel 9.00 órakor a településen oly népszerű futóversennyel startol majd el a Park térről. Regisztrálni előzetesen nem kell a futóversenyre, kérünk mindenkit azonban, hogy a start előtt, 8.45-re érkezzen meg a Faluházhoz.
A futást követően, 10.00 órakor már a közkedvelt Hermina tanyán folytatódik a program, ahol egy töltött káposztafőző verseny veszi kezdetét. Lehetőség lesz a helyszínen a gyerekprogramokon való részvétel mellett a felnőtteknek egy bormustra keretében fröccsözni, borokat kóstolni is.
A nap sztárvendége és a zsűri elnöke a Barátok Közt sorozatból is jól ismert Vili bácsi, Várkonyi András lesz, aki az Idősek napja alkalmából bordalokhoz kapcsolódó műsort is ad majd a kilátogatóknak, az mellett, hogy végigjárja a csapatokat és megkóstolja a finomabbnál-finomabb töltött káposztákat. 14.00 óráig kell majd az ételeket leadni, eredményhirdetés és a nap zárása 15.00 órakor lesz.
A főzőversenyre jelentkezni már ma délutántól lehet a Faluházban, illetve online is lehet majd nevezni a hagyományteremtő programra.
Sok szeretettel várunk mindenkit!
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support