A Mórahalmi Egészségfejlesztési Iroda Rovata

Mi az egészség?

Kezdetben a betegségeket tudtuk könnyen meghatározni, ezért egészségesnek azt tekintettük, aki nem beteg. Ezen hagyományos elképzelés szerint az egészség egyszerűen nem más, mint a betegség hiánya. Az egészség azonban ennél több! Az Egészségügyi Világszervezet egy új szemléletű idealisztikus egészség-meghatározást javasolt, miszerint „Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, nem pusztán a betegség vagy fogyatékosság hiánya.”. Akkor vagyunk tehát egészségesek, ha a testrészeink, szerveink épek és megfelelően működnek, azaz el tudják látni feladatukat. Ha kiegyensúlyozottnak érezzük magunkat, nem stresszelünk állandóan, tudunk örülni az élet örömeinek és megfelelően ki tudjuk fejezni érzéseinket. Ha vannak társaink (családtagok, barátok, ismerősök) akikkel megoszthatjuk pl. élményeinket, érzéseinket. Ha van hol aludnunk, ha van mit ennünk-innunk, ha van ruhánk, amit felvegyünk, ha van lehetőségünk megfelelően tisztálkodni.

Miért fontos az egészség?

Ahhoz, hogy dolgozni, kikapcsolódni vagy például sportolni tudjunk egészségesnek kell lennünk. Egészség nélkül nehezen tudjuk megvalósítani önmagunkat és vágyainkat, nehezen tudjuk betölteni szerepeinket és ellátni feladatainkat, örömmel élni az életünket. A teljes és boldog élet alapfeltétele az egészség. Az egészség érték!

Mi befolyásolja egészségünket?

Az egészségi állapotunkat az életmód, a környezet, a genetika (öröklött tulajdonságok) és az egészségügyi ellátó rendszer határozza meg. Az életmód és a környezet összességében 60-70%-ban felelős egészségünkért, az egészségügyi ellátórendszer csupán 10%-ban. Ebből adódóan az egészséges életmód és az egészséges környezet kialakításának támogatásával jelentősen javíthatjuk egészségünket.

Mit értünk életmód alatt?

Egyszerűen megfogalmazva minden olyan dolgot amit, ahogyan, amiért és ahol teszünk a mindennapok során. Az életmód, magatartás és viselkedés szoros összefüggésben személyiségünk megnyilvánulása cselekedeteinkben, hozzáállásunkban, kommunikációnkban, megjelenésünkben. Mindez egészségünket jelentősen meghatározza. Például beadatjuk-e a választható védőoltásokat, betartjuk-e influenzajárvány idején a védőintézkedéseket, rendszeresen mozgunk-e, minden étkezéshez fogyasztunk-e zöldséget vagy gyümölcsöt, elkerüljük-e az egészségkárosító tényezőket (pl. dohányzás), odafigyelünk-e a környezetünkre, hogy az az egészségünket szolgálja.

Hogyan őrizhetjük meg leginkább egészségünket?

Ha életmódunkat tudatosan alakítjuk egészségünk védelme érdekében:

  • egészségesen táplálkozunk (rendszeresen és kellő gyakorisággal étkezünk elkerülve a túlzott energia bevitelt, naponta többször fogyasztunk zöldséget és gyümölcsöt, stb.),
  • nem dohányzunk,
  • túlzott mértékben nem fogyasztunk alkoholt,
  • rendszeresen mozgunk szabadidőnkben,
  • kezeljük a minket érő stresszt, és nem hagyjuk, hogy az állandósuljon, tartóssá váljon,
  • odafigyelünk vérnyomásunkra,
  • megszabadulunk a túlsúlytól,
  • rendszeresen részt veszünk szűrővizsgálatokon,
  • évente legalább egyszer meglátogatjuk háziorvosunkat,
  • óvjuk a környezetünket.

Kövesse rovatunkat a következő alkalommal is!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support