A Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat a fiatalok hangját képviseli a településen, lehetőséget teremtve számukra, hogy beleszóljanak a helyi ügyekbe és aktívan részt vegyenek a közösség életében. Az önkormányzat tagjai saját programok szervezésével és ötleteik megvalósításával színesítik Bordány mindennapjait, miközben tapasztalatot szereznek a döntéshozatalban és a csapatmunkában. A szervezet célja, hogy erősítse a fiatalok közösségi szerepvállalását és összekovácsolja a település új generációját 2000. decembere óta.

Az ifjúsági önkormányzat 2024. november 6-án megtartott ülésén úgy döntött, hogy a következő választásokra 2025. január 31-én, szokásosan pénteken kerüljön sor. Szavazni 9 és 19 óra között lehetett.

A választások időpontjának kitűzéséről levélben kaptak értesítést a választó és választható fiatalok.

Az ajánlások gyűjtését az induló jelölteknek már a kiértesítést követő napon el lehetett kezdeni. Fontos információ, hogy változtak a választó és választható fiatalok korosztályi feltételei. A képviselő-testület ugyanis a felső korhatárt a korábbi 25 évről 22 évre csökkentette le. 

A bordányi ifjúsági önkormányzati választásokat a GYIFÖ által módosított Választási Alapokmány szabályozta. Azóta már új, a GYIFÖ átal is elfogadott de települési önkormányzati rendelet szabályozza mindezt.

Eddig megjelent sajtóanyagok:

Polgármester jelöltek:

Olti Ferenc Dávid

Olti Ferenc Dávid vagyok, Szegeden születtem, és már fiatal koromban elköteleződtem a művészetek, a környezetvédelem és az emberek segítése iránt. A néptánc, a klasszikus ének, és a sportok, mint az úszás és röplabda mind hozzájárultak ahhoz, hogy széleskörű érdeklődést és elkötelezettséget alakítsak ki. Állatbarátként egy saját kis gazdaságot igyekszem kiépíteni, hisz számomra fontos a fenntarthatóság és a természet tisztelete.

Tanulmányaimat a Szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban kezdtem, majd a Szegedi Tudományegyetem jogi karán folytattam, de hamar rájöttem, hogy az igazságérzetem nem fér össze a modern jogi normákkal, így más utakat kerestem. Európában, többek között Írországban, Hollandiában és Németországban próbálkoztam. Azonban honvágyam végül hazahúzott, és most úgy érzem, elérkezett az idő, hogy részt vegyek lakóhelyem, Bordány nagyközség életében.

Empatikus emberként könnyen kapcsolódom mások problémáihoz, és hiszek abban, hogy csak akkor tudunk igazán segíteni, ha megértjük, mit élnek át mások. Szívügyem, hogy a hagyományok, amit gyermekként nagyszüleimtől tanultam, tovább éljenek a fiatalokban. 22 évesen remélem eljött az idő, hogy tapasztalataimmal, ötleteimmel hozzájárulhassak a közösség fejlődéséhez, és bátoríthatom a jövő generációit.

Vas Sándor Nimród

Sziasztok! Vas Nimród vagyok! Az előző négy évben ifjúsági képviselőként dolgoztam, és ezalatt sok értékes tapasztalatot szereztem. Fontosnak tartom a hagyományok megőrzését, ugyanakkor hiszek abban is, hogy néha szükség van az újdonságokra, hogy közösségünk fejlődjön. Éppen ezért szeretném továbbvinni a már bevált kezdeményezéseket, illetve új projekteket indítani, amelyek minden fiatal számára értékesek lehetnek.

Részt vettem egy fantasztikus két hetes ifjúsági cserén Észtországban, ahol rengeteget tanultam a nemzetközi kapcsolatokról, és láthattam, mennyire értékes a tapasztalatok megosztása különböző kultúrák között. Ez az élmény megerősített abban, hogy a közösségek közötti együttműködés rendkívül fontos, és szeretném, ha mi is építenénk és ápolnánk ezeket a kapcsolatokat.

Azért döntöttem úgy, hogy indulok az ifjúsági polgármesteri posztért, mert úgy érzem, hogy a képviselőként eltöltött négy év alatt elegendő tapasztalatot szereztem ahhoz, hogy még többet tehessünk közösségünkért. Bízom benne, hogy együtt sokat elérhetünk, és számíthatok a támogatásotokra! Köszönöm, hogy meghallgattatok, és remélem, találkozunk a választáson! 🙂

Képviselő-jelöltek

Gyuris Márk

Sziasztok! Gyuris Márk vagyok, 19 éves, gyerekkorom óta Bordányban élek, és szívügyemnek érzem, hogy hozzátegyek ahhoz a közösséghez, amelynek én is a része vagyok. Jelenleg a Szegedi Szakképzési Centrum Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum tanulója vagyok, ahol sokat tanulok a szervezésről és az együttműködésről – ezek olyan tapasztalatok, amelyeket szívesen kamatoztatnék Bordányban is.

Évek óta focizok itt, a helyi csapatban, ami megtanított arra, hogy milyen fontos az együttműködés, a kitartás és a csapatmunka. Nagyon szeretem a közösségi programokat, és az elmúlt időszakban abban is egyre több tapasztalatot szereztem, hogy hogyan lehet ezeket megszervezni. Úgy érzem, ezen a területen igazán otthonosan mozgok, és szívesen hoznék új ötleteket, programokat Bordány fiataljai számára.

Az ifjúsági önkormányzatban szeretnék aktívan dolgozni azért, hogy közösen építsünk egy még élhetőbb, izgalmasabb és összetartóbb települést. Fontos számomra, hogy mindenki megtalálja a helyét, és legyen tere a fejlődésre, a szórakozásra és a közösségépítésre.

Ha úgy érzed, hogy a te hangodat is tudnám képviselni, szavazz rám, és tegyük együtt Bordányt még jobb hellyé!

Gyuris Vanda Gabriella

Gyuris Vanda vagyok, sokan ismerhettek a faluból, mert kisgyermek korom óta itt lakom, itt végeztem általános iskolai tanulmányaimat, és igyekeztem eddig is szerves része lenni a falu életének.
Lóháton sokszor láthattatok, talán többen is ültetek Réka nevű lovamon.

20 éves vagyok, Hódmezővásárhelyen a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskolában végeztem, mint állattenyésztő és állategészségügyi technikus. 2024. évi Országos Szakmai Tanulmányi verseny első helyezettje voltam szakmámban, ezzel az év legjobb “szakembere” is a tanulók között. Számos különdíj is engem illetett az eredményhirdetésen. Eredményem által teljes vizsgamentességet kaptam, és jeles bizonyítványt.
2022-ben az SZTE MGK-n megrendezett Középiskolások Tudományos Diákköri Konferenciáján versenymunkámmal 2. helyezést értem el. Ezen évben egy lovas szakmai fórumon előadva hatalmas siker és gratuláció fogadta a versenymunkát, szakmailag kifogástalannak találta a hallgatóság.
2023-ban a hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület tanulmányi ösztöndíjjal ismerte el tanulmányi és szakmai munkásságomat.
Jelenleg szakmámban maradva állatorvosi szaksegédként dolgozom egy nagyüzemi sertéstelepen.

Kézilabdáztam, tollaslabdáztam, és jelenleg lovagolok. Hobbi lovasnak mondanám magam, de munkaként is tekintek rá. A sport mindig is szerves részét képezte az életemnek. Ebből kifolyólag szeretném, ha sportrendezvényekből se lenne hiány, és mindegyik korosztályt megtudnánk mozgatni közösségünkben.

Célomnak érzem a falu gyermekeiért a munkát, és azt is, hogy minél színesebb programok valósuljanak meg számukra.
Foglalkoztam, oktattam gyerekeket, előadást tartottam számukra, és pozitívan jeleztek vissza rólam.
Természet és állat közelben nőttem fel, de ez nem minden gyermeknek adatik meg, így szeretném, ha a gyerekek közelebb kerülhetnének ehhez a világhoz is általam.

Kovács László

Kovács László Márk vagyok, Szegeden születtem. Gyerekként nagyon érdekelt az elektronika, és szerettem számítógépezni, mint sok más kortársam.
Később villanyszerelő szakmát tanultam, emellett önállóan sajátítottam el a programozás alapjait, és elkezdtem érdeklődni az etikus hackelés iránt.
Jelenleg villanyszerelőként dolgozom, szabadidőmben pedig zenélek és programozok.

A mai világban kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy fiatalok és idősek egyaránt megtanulják okoseszközeiket megfelelően és tudatosan használni. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy elkerüljék a csalók és hackerek támadásait. Fontosnak tartom azt is, hogy a fiatal generáció felismerje: nem csak az a világ létezik, amit a képernyőkön látnak. Lényeges, hogy megtanulják beosztani az idejüket úgy, hogy kevesebb időt töltsenek az okoseszközeik előtt, és többet foglalkozzanak a szabadidejük aktív, tartalmas eltöltésével.

Úgy gondolom, a közösség fejlesztéséhez hozzájárulhatnék azzal, ha megmutatnám a fiataloknak, hogyan használhatják ki a számítógépes ismereteiket, miként kamatoztathatják ezeket a képességeiket. Ezenkívül segítenék nekik megtanulni az időmenedzsment alapjait, hogy egyensúlyt teremtsenek a hobbijuk és az aktív élet között. Fontosnak tartom továbbá az együttműködési készségek fejlesztését, hogy megtanulják, hogyan dolgozhatnak össze másokkal és támogathatják egymást közös projektekben vagy a mindennapi életben.

Márki Kristóf

Sziasztok! Márki Kristóf vagyok, 19 éves, Bordányi általános iskolába végeztem el tanulmányaim jelenleg a Vasvári Pál gazdasági és informatikai technikumba járok. Itt élek a faluban már hosszú ideje. Szeretek aktívan részt venni a közösség életében, és mindig is fontos volt számomra, hogy a környezetem fejlődjön, jobbá váljon. Alapvetően egy kreatív, energikus és segítőkész embernek tartom magam, aki szeret új ötleteken gondolkodni és ezeket megvalósítani.

Célom, hogy összehozzam a fiatalokat, és egy összetartó közösséget formáljunk, ahol mindenki megtalálja a helyét. Olyan programokat szeretnék szervezni, amelyek szórakoztatóak, ugyanakkor lehetőséget adnak arra is, hogy új barátságok szülessenek. Legyen szó kinti sporteseményekről, vagy akár beltéri kreatív foglalkozásokról, hiszek abban, hogy ezek az események erősíthetik a közösségünket.

A falunknak szüksége van egy helyre, ahol a fiatalok hétvégén is szívesen összegyűlhetnek, és értelmesen tölthetik el az idejüket. Az én célom, hogy ezt megteremtsük. Hiszek abban, hogy a közös élmények, a csapatmunka és az aktív részvétel új lendületet adhat a falunak, és visszahozhatja azt az életet, amit régen mindenki szeretett.

Ha szeretnéd, hogy közösen tegyünk a változásért, támogass engem, és ígérem, mindent megteszek azért, hogy megvalósítsuk ezeket a terveket!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support