- 2024. július 5.
- 18:00
Az est programja:
19.00 MOLNÁR TAMÁS – 90 perces élő koncert
21.00 MAJKA – 90 perces élőkoncert
23.00 COOKY – 90 perces DJ show
Molnár Tamás Artisjus, Fonogram és Petőfi Zenei Díjas énekes, dalszerző, az egykori Anti Fitness Club és JETLAG zenekarok alapítója több mint két évtizede van jelen a színpadon és szerzőként egyaránt. Szövegíróként dolgozott a legnépszerűbb hazai popelőadókkal, de földalatti zenekarokkal is. Játszott a legnagyobb televíziós showműsorokban éppúgy, mint a legmenőbb fesztiválokon. 2022-től szólóban áll színpadra Szív utca című önálló albumával, valamint korábbi zenekaraiból ismert dalaival. Bár a nevéhez fűződő több mint 250 dalt a legkülönbözőbb műfajokba öltöztette, mégis jól tetten érhető rajtuk a szerző olykor zavarbaejtően nyers és kitárulkozó, máskor sajátosan árnyalt lírikus melankóliája.
Szelba Christian George, művésznevén: Cooky (Maisons-Alfort, 1969. szeptember 13. –) francia származású magyar műsorvezető, lemezlovas, pilóta. Édesapja magyar, édesanyja francia-görög származású. Anyanyelve francia, a magyart Magyarországon kezdte el komolyabban tanulni. Párizsban, Franciaországban nőtt fel. Egy francia rádióban tett látogatása után határozta el, hogy életét a rádiózásnak szenteli. A főiskola mellett 1988-tól eleinte gyakornokként dolgozott Franciaország piacvezető rádiójában, az NRJ-ben. Itt ragadt rá a „Cooky” művésznév, amit Magyarországon is megtartott. Kezdetben éjszaka vezetett műsort, majd hétköznaponként délután szórakoztatta francia hallgatóit. Az NRJ után egy másik híres párizsi rádió, a Fun következett. 1994-től Lemezlovasként is dolgozott, és rendszeresen fellépett Magyarországon. Egyik látogatásánál megkeresték a miskolci SkyMusic Rádiótól, és mivel környezetváltozásra, új kihívásokra és kalandra vágyott, Cooky Magyarországra költözött. Magyarul ugyan nem beszélt, de kitartásának köszönhetően hamar megszerezte a kellő nyelvtudást. Miskolc után egy érdi rádió, majd a budapesti Rádió Extrém következett 2003. augusztusától. A rádió megszűnése után a Rádió 1-en 2005. december 20-án debütált, ahol 2012. február 29-ig dolgozott. 2012 márciusától a Music FM-en vezette saját műsorait (Music Party, Kívánságműsor, Music Doktor) 17 és 21 óra között. 2014-ben megnyerte A nagy duettet Hiennel, illetve a Celeb vagyok, ments ki innen! szereplője volt. 2016-ban A nagy duett zsűritagja, és Kasza Tibivel közösen az Ezek megőrültek! műsorvezetője volt. Október 3-ától ismét a Rádió 1-en vezet műsort, hétvégente 17 és 20 óra között.
Kapunyitás 18.00-tól!