2016. szeptember közepén 3 nagycsoportos óvodással, 43 fő általános iskolással és 4 fő középiskolással megkezdődött a 15. tollas tanév. Mozgalmas és tartalmas hetek, hónapok vannak mögöttük szorgalmas munkával és kitartással fűszerezve. Szegeden minden hónapban rendeznek amatőr versenyt, melyen változó létszámmal, de mindig sikeresen részt vesznek. Több új érmesük is lett, ami még nagyobb lelkesedést adott számukra. Ez év februárjában eljött a Megyei Diákolimpia ideje, melyet szerencsére Bordányban rendezhettek meg. 19 fő általános és 3 fő középiskolás tanuló versengett a továbbjutásért. 11-en jutottak a Területi Döntőbe, melyet Rákóczifalván bonyolítottak le. Az I. korcsoportban nincs területi, így Sándor Bertalan és Sándor Anna a megyei döntőről az Országosra jutottak, valamint az „ A” (igazolt) kategóriában sincs területi, így Nógrádi Gergő a II-es korcsoportban, illetve V. korcsoportban Bálint Máté is az Országosra verekedték magukat. A Területi versenyről rajtuk kívül még hét tanuló mehetett tovább. A Kiskunfélegyháza Országos Döntő március 24-től 26-ig zajlott ahol I. korcsoportban Sándor Anna (25-ből) 6-ik, Sándor Bertalan (37-ből) 21-ik lett. II. korcsoportban Kovács Bernadett (25-ből) 8-ik, Árva Bence (26-ból) 23-ik helyezést ért el. III. korcsoportban Kovács Péter (28-ból) 16-ik, Bakó Amadé (28-ból) 18-ik helyre küzdötte be magát. IV. korcsoportban Vér Zsófi (27-ből) 12-ik, Bakacsi Nikolett (27-ből) 4-ik helyezést ért el. V. korcsoportban Lázár Luca (25-ből) 14-ik pozíciót szerezte meg magának. A legjobb eredményeket VI. korcsoportban Czékus Renáta 6-ik, III. korcsoportban Dudás Nelli (27-ből) az első helyezést tudhatta magáénak, illetve „A” Kategória II. korcsoportban Nógrádi Gergő 3-ik, míg V. korcsoportban Bálint Máté a dobogó legfelső fokára állhatott. Fantasztikusan jó eredmények születtek és gratulálunk minden versenyzőnek, azoknak is, akik elindultak a megyein, de esetleg nem jutottak tovább, de azoknak különösen, akik egészen az Országosig meneteltek és eredményesen küzdöttek. Hagyományaikhoz híven most is sikerült egy arany és egy bronzérmet bezsebelni az Országos versenyen, amihez még egyszer külön is gratulálunk. Ezúton szeretnének köszönetet mondani az Önkormányzatnak, hogy munkájukat támogatják, az utazásukat busszal segítik. A Bordányi Ifjúság Alapítvány részéről Simon Zoltánné Margitkának is köszönet, hiszen ebben a tanévben 120 db labdát tudtak vásárolni a segítségével. A szegedi versenyekre szülői segítséggel utaznak, ezt nekik is nagyon köszönik és természetesen minden egyéb támogatást is! Végezetül egy nagy eseményről tennének említést. Április 7-től 8-ig rendezték meg az V. Tollasmaratont. Elmondhatják, hogy minden eddiginél nagyobb érdeklődés mutatkozott. A környék településeiről sokan jöttek, de Békéscsabáról, Algyőről, Kübekházáról és Szegedről is. Természetesen azért a nagy rész Bordány részvételével alakult, így remélik mindenki jól érezte magát és jövőre is velük tartanak. A mérleg: 2016-ban 269 fő, 2017-ben 352 résztvevő jelent meg és kedvére tollaslabdázhatott. Valószínű, hogy jövőre nehéz lesz felül-múlni ezt a létszámot, de bíznak benne, hogy sikerülni fog.

Bálint Lászlóné / edző

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support