A Forrás-IV. Beruházó Víziközmű Társulat január 19-én, kedden kora este tartotta küldöttgyűlését Forráskúton a Jerney János Művelődési Házban. Az előterjesztés alapján a négy település küldöttei egyhangú szavazással döntöttek az érdekeltségi hozzájárulás mértékének csökkentéséről, ami azt jelenti, hogy minden a szennyvízberuházásban érintett háztartásnak harmincötezer forinttal kell kevesebbet befizetnie a csatorna beruházás megvalósításához. Akik határidőben rendezték a befizetéseiket, egy összegben kapják vissza a 35 ezer forintot, akiknek elmaradása van, a tartozás összegétől függően kaphatnak vissza pénzt, vagy ha nagyobb a tartozás összege, akkor 35 ezer forinttal kevesebbet hajt be tőlük a végrehajtó. Maróti Mihály elnök elmondta, hogy folyamatban van az adatok pontosítása. A lakosok hamarosan levélben kapnak értesítést a döntésről, továbbá megkapják a friss egyenlegeket is, amiből kiderül, mennyi pénzt kapnak vissza, vagy esetlegesen mennyivel csökkent az adósságuk. A levélben az adatok egyeztetésére is kérik majd a lakosokat, többek között nyilatkozniuk kell a bankszámlaszámról, ahová a visszafizetést kérik. Ezt követően kezdődik meg a visszafizetés. Akinek nincs bankszámla száma, a Pillér Takarék helyi fiókjában vehetik majd fel a visszajáró összeget. A tervek szerint a Bordányi Napló következő számában olvashatnak majd a visszafizetések ütemezéséről.
A hálózatra való rákötéseket az Alföldvíz Zrt. +3630/496-2450-es telefonszámán továbbra is folyamatosan be tudják jelenteni. Fontos, hogy mindazoknak, akik nem kötöttek még rá a szennyvízhálózatra, az idei évben a számlákkal nem igazolt szennyvíz után már talajterhelési díjat kell fizetni. Ennek bevallása a jövő év elején lesz esedékes. Erről bővebb tájékoztató ugyancsak következő számunkban lesz olvasható.