November 30-án a Belügyminisztérium Márványtermében megtartott ünnepségen díjazták a közfoglalkoztatásban kiemelkedő eredményeket elért településeket, intézményeket, szervezeteket, valamint a kormányhivatalokban, járási hivatalokban a közfoglalkoztatás területén tevékenykedő szakembereket.
Az ünnepségre hivatalos volt Tanács Gábor, nagyközségünk polgármestere is, aki az elsők között vehette át a Dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr által adományozott emléktárgyat és díszoklevelet. A közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységről szóló miniszteri elismerést Réthy Pál a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára adta át a díjazottaknak.
A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a szociális szövetkezetek jelentik a foglalkoztatás következő lépcsőfokát a piac felé. Az elmúlt időszakban értékteremtő mintaprogramok jöttek létre, a megalakult szövetkezetek segítik a foglalkoztatottak integrációját, lassítják az elvándorlást, a termékek megtalálhatók a legnagyobb üzletláncok polcain is. További cél, hogy ezeket a termékeket minél többen megismerjék. Tanács Gábor polgármester elmondta: Településünk lakói büszkék arra, hogy az önkormányzati tulajdonnal is bíró bordányi Homokhátság Szíve Szociális Szövetkezet termékei éppen úgy megtalálhatók országos üzletláncok polcain, mint kisebb kézműves vagy ajándékboltokban és delikátokban egyaránt. A Legjava termékcsalád számos díjjal büszkélkedhet, legutóbb az AGRO-TREND Csoport „Kézműves Kiválóságok Díj” 2023 versenyéről hozta el a Legjava Zserbó lekvár a zsűri különdíját. A termék különlegességek helyi alapanyagokból, a szövetkezet által megálmodott ízvilágban készülnek lelkes helyi munkavállalóknak köszönhetően. Jelenleg mind a bordányi kisüzem, mind a Szeged belvárosában a Kálvária sgt. 2. szám alatt működő bolt karácsonyi lázban ég. Nagyon sokan szeretnének gasztroajándékként Legjava termékeket tenni a fa alá. A legnépszerűbb a zserbó lekvár mellett például a sárgabarack mustár, de sokan választják a chutney vagy grillszósz válogatásokat is.
Az oklevél és a díj (képünkön) a Polgármesteri Hivatalban kapott helyet. Az önkormányzat a díj mellett várhatóan támogatáshoz is jut, ezt a forrást a szociális szövetkezet fejlesztésére költik majd a közeljövőben.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support