Március 12-én, szombaton délelőtt került a helyére a Bánvölgyi László által elkészített Petőfi szobor, amelyet a Petőfi utca, Benke Gedeon utca kereszteződésében állítottak fel. Egy a szabadságharcnak emléket állító emlékmű elkészítésére még 2006-ban tett javaslatot a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat akkori képviselő-testülete. A közel tíz éves álom, most vált valóra. Összegyűlt rá a pénz, és Bánvölgyi László is örömmel mondott igent a felkérésre.
Magyarország legszebb Petőfi szobra került felállításra, az éppen nemzeti dalt szavaló Petőfi Sándor örök emléket állít szabadságharcunk hőseinek. A szobor ünnepélyes átadására nemzeti ünnepünkön, március 15-én délután négy órától kezdődő ünnepség keretében kerül majd sor.
A részletes program:
Az ünnepi műsort az Ádám Jenő Általános Iskola harmadik osztályai adják majd Lajkóné Forrai Szilvia, Horváth Gabriella és Szilágyi Gergely pedagógusok felkészítésével. A programban közreműködik még a Borostyán Dalkör, valamint az 1848/49-es Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület Bordányi Szakasza is.
A Petőfi Sándor és a Benke Gedeon utca sarkán ekkor kerül leleplezésre a Bánvölgyi László szobrászművész által megformált Petőfi Sándort ábrázoló szobor. Bordány Nagyközség Önkormányzata, valamint a Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat itt helyezi majd el az emlékezés koszorúit.

Jöjjön el Ön is családjával, emlékezzünk együtt a forradalom és szabadságharc hőseire!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support