Megtartotta soron következő, és immár utolsó testületi ülését a Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat 2012. decemberében megválasztott képviselő-testülete. Mint ismeretes Bordányban a jövő hét végén, december 16-án tartanak ifjúsági önkormányzati választásokat, így ez a testület ebben az összetételben most ülésezett utoljára.
A testületi ülés vendége volt Tanács Gábor Bordány nagyközség polgármestere, aki első felszólalóként, még a napirendek előtt köszönte meg az ifjúsági polgármester és a képviselők munkáját. Kiemelte, hogy nagyon hálás a fiatal képviselő-testület munkájáért, nagyra értékeli a korosztályért folytatott mindennapi küzdelmüket, azt a számos ötletet, újító szándékú, vagy éppen a hagyományokat követő sok programot, amelyek a GYIFÖ-nek hála évről-évre színesítették az itt élő fiatalok hétköznapjait.
Mind az ifjúsági polgármesternek, mind a képviselőknek egy-egy emléklapot, településünk védőszentjéről elnevezett pezsgőt, valamint karórát nyújtott át. Felhívta az ifjú képviselő-testület figyelmét, hogy noha mandátumuk lejár, de az aktív szerepük, az ő idejük még csak most kezdődik. Tanács Gábor kiemelte: az elmúlt években megszerzett tapasztalatot és tudást az elkövetkező időszakban kamatoztathatják leginkább a leköszönő képviselők, amikor is segítik majd az őket követő fiatalokat. Erre az értékes és hasznos időre és egyben feladatra is emlékeztetik majd őket azok a karórák, amelyeket a polgármestertől kaptak. Mivel az órák egyformák, az összetartozást is jelképezik.
Az ünnepi pillanatokat követően Masir Norbert ifjúsági polgármester a napirend szerint vezényelte le a képviselő-testületi ülést. Tájékoztatta a képviselő-testületet a gyermek- és ifjúsági önkormányzati választások kiírásáról. Összesen 444 bordányi fiatal élhet választójogával. Két polgármester és hét képviselő-jelölt közül választhatnak a tizenhatodikai választáson. Az ifjú képviselők döntöttek a legutóbbi, általuk szervezett hulladékgyűjtő akció pénzügyi elszámolásáról és a hozzá kapcsolódó önkormányzati támogatás lehívásáról. Kezdeményezték a pénzügyi záró egyenlegük kimutatását, illetve az átadó-átvevő leltár megszervezését a Polgármesteri Hivatal felé.
Az ifjúsági polgármester a Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat nevében megköszönte minden segítőjének, támogatójának az elmúlt ciklusban nyújtott segítségét, támogatását, kiemelve a települési önkormányzat szerepének fontosságát. Az utánuk következő testületnek hasonló sikereket, és jó munkát kívántak, miközben a helyben élő fiatalok figyelmét felhívták a december 16-ai választás fontosságára, arra biztatva őket, hogy minél nagyobb arányban éljenek választási lehetőségükkel. Bordányban még ki se kell mozdulni a szavazáshoz, hiszen az itt élő fiatalok voksaikat egy internetes rendszeren keresztül bárhonnan leadhatják. A támogató voks érkezhet otthonról, az iskolából, vagy akár a településen elérhető ingyenes wifi-nek köszönhetően okos telefonon keresztül a buszmegállóból is.
A záró ülést ünnepi vacsora zárta. A fiatal képviselők még a vasárnapi adventi vásárban is serénykednek majd, ahol az iskola igazgatója mellett, a leköszönők nevében Masir Norbert gyújtja meg a harmadik gyertyát a település adventi koszorúján. Az új képviselő-testület a negyedik adventi hétvégén mutatkozik majd be, ahol már az újonnan megválasztott ifjúsági polgármester is gyertyát gyújt.