A Faluház az őszi időszakban ismételten megszervezi a gazdáknak és őstermelőknek szóló gazdaelőadás sorozatát. Az első alkalomra szeptember 21-én, 17 órától a ház nagytermében kerül sor, ahol aktuális kérdésekről kapnak tájékoztatást a téma iránt érdeklődők. Tóth András falugazdász érinti majd a KAP szabályozásával, közvetlen támogatásokkal és a vidékfejlesztési programmal kapcsolatos ügyeket, szól majd a területalapú támogatásokkal kapcsolatos változásokról, valamint az egységes kérelemhez kötődő kötelezettségekről is. Sok szeretettel várnak mindenkit a programra!
