Bordány Nagyközség Önkormányzata a 2016-os esztendőben is sokféle program megszervezésével kedveskedik a település lakóinak. Már az év első heteiben színes programokkal várja az érdeklődőket. Elsőként a Bordányi Faluház több más környékbeli településhez hasonlóan az évkezdet kapcsán Újévi Koncertet szervez. A 2016. január 9-én, szombaton 18:00 órától megrendezendő eseményre várnak minden bordányi családot, civil szervezetek tagjait, képviselőket, intézményvezetőket, vállalkozókat és minden olyan támogatót, aki sokat tesz a település fejlődéséért, szívén viseli Bordány sorsát. Aműsort 2016-ben is a Mórahalmi Fúvószenekar és utánpótlás zenekara adja majd. Amostani hangverseny témája közkedvelt filmzenék lesznek, így a felcsendülő dallamok nem lesznek ismeretlenek az érdeklődők számára! A rendezvényen Bordány Nagyközség Önkormányzata újévi koccintásra is várja a település minden lakóját, a várhatóan remek hangulatú koncert kiválóan megalapozhatja az évkezdetet, így a szervezők reményei szerint ismét egy sikeres, programgazdag évet. Az újévi koncert ingyenes, szeretettel várnak mindenkit!
Az újévben folytatódnak a Színházi Esték. 2016. január 16- án 19:00 órától a Házasságlevél, míg 2016. február 13-án a Mezítláb a parkban című előadásokat láthatja majd a bordányi közönség. Jegyek kaphatóak a Faluház ügyfélpultjánál 1200 és 1500 Ft-os jegyárakon. A BordányKártya tulajdonosok 1-1 db kedvezményes jegy vásárlására jogosultak (20%).
Február 4-én RETRO véradásra, február 5-én RETRO 11 bulira várják sok szeretettel az érdeklődőket a Faluházba. Farsangi időszak lévén a folytatásban is a felhőtlen szórakozásé lesz a főszerep, 2016. február 20-án megrendezésre kerül az Óvodabál, majd az azt követő héten az Óvodai Farsang és a Nyugdíjas Klub Farsangi Bálja is.