2016. január 9-én szombaton immáron negyedik alkalommal rendezték meg az Újévi koncertet Bordányban. Az önkormányzat, a Faluház és az Egérház Alapítvány által életre hívott rendezvényen idén is a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola Fúvószenekara készült műsorral. A 40 főből álló nagyzenekar, valamint a 20 fős utánpótlás zenekar nagyszerű filmzenei válogatást állított össze, amit nem csak hallhatott, hanem kivetítés segítségével láthatott is a közönség. A műsorban felcsendültek rajzfilmslágerek úgymint az Oroszlánkirály, a Szépség és a szörnyeteg, a Flintstone család, a Mappet show, a Macskafogó és a Family Guy kedvelt dallamai. Emellett az Indiana Jones, a Tenkes kapitánya, A szarvasvadász, a Sose halunk meg, a Szellemirtók és a JAG című filmek elevenedtek meg az est folyamán. A kétrészes műsor szünetében Bordány Nagyközség Önkormányzata jóvoltából pezsgővel koccinthattak a programon résztvevők. A koncertről felvétel is készült az Él a vidék – Csongrád megye videós híroldala jóvoltából, melyet videós utómunkák után hamarosan közzé is tesznek majd. A koncert Charlie Chaplin Diktátor című filmjének fergeteges jelenetével zárult. A műsort a közönség hatalmas tapssal jutalmazta, a koncert végén állva tapsolták meg az előadókat.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support