A Bordányiak eddig is sokat tettek a környezetvédelemért. Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt évek alatt 114,5 tonna papírt gyűjtöttünk közösen össze, és ezzel a 1374 termetes fa életét sikerült megmenteni. Jól működik a szelektív hulladékgyűjtés is. A sárga zsákban gyűjtött hulladék aránya szépen növekszik, a bordányi háziasszonyok egyre tudatosabban válogatják külön a keletkezett hulladékot, ügyelve a félkész és kész termékek csomagolóanyagaira és a műanyag palackokra is. Van olyan háztartás, ahol már három kukás rendszert vezettek be a lakásban (elsősorban a központi helyen lévő konyhában). Az egyik szemeteskukába a komposztálható hulladékot gyűjtik. Ez lehet a zöld kuka. Ide kerül a főzés során keletkezett növényi hulladék, a megrothadt zöldség vagy gyümölcs, de például az almacsutka vagy a banánhéj is. A másik gyűjtőedénybe a csomagolóanyagok, különböző műanyag, papír és fémhulladékok kerülnek, ez a kuka kapta a sárga jelölést, hiszen az ide gyűjtött hulladék mind a sárga zsákba kerül majd. A konzerves dobozoktól a tejes dobozokon át a legkisebb nejlonzacskóig minden ide kerül. A harmadikba azokat a háztartási hulladékokat dobjuk, amelyek nem komposztálhatók, és nem újrahasznosíthatók. Ezt a szemetest majd a fekete kukába ürítik. Tényleg kiváló megoldás, hiszen már a keletkezéskor szétválogatásra kerül a szemét, ennél nincs is egyszerűbb dolog. Ráadásul a család minden tagja könnyen megtanulja a hulladékválogatást.

laposMost a gyűjtés hatékonyság növelése érdekében szeretnénk felhívni a figyelmet a sárga zsák fontosságára, és a tapossa laposra akciónkra! A legfontosabb, hogy minden újrahasznosítható anyag, így különösen a műanyag termékek is a sárga zsákba kerüljenek. A legjobb ha laposra tapossuk, vagy kézzel összecsavarjuk minél kisebbre ezeket a nem visszaváltható műanyag palackokat, ezt követően a kupakot visszacsavarhatjuk, mert az újrahasznosítás során a darálást követően úgyis szétválasztják a palack és a kupak anyagát.  Az összenyomott palackot helyezzük el a sárga zsákba, vagy vigyük el egy szelektív műanyag hulladékgyűjtőbe.

Miért fontos a taposás? Mert az összetaposott összenyomott palackból sokkal több fér a műanyag zsákba, vagy a gyűjtőedénybe. Ez által jelentősen csökkentjük a felhasznált zsákok mennyiségét, illetve a szállítás költségét!  Mi a helyzet a tejes vagy üdítős dobozzal? Ugyanúgy laposra taposható! Köszönjünk a háziasszonyoknak, köszönjük Bordánynak!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support