A Bordányi Színházi Esték rendezvénysorozat harmadik előadását, Ephrain Kishon – Házasságlevél című vígjátékát január 16-án, szombaton 19.00 órától láthatta a bordányi közönség. A történetben Ajala izgatottan készül közelgő esküvőjére, boldogságához már csak a szülők házasságlevele hiányzik. Felforgatják a lakást, de az ominózus papír nem akar előkerülni. A helyzetet bonyolítja Buki, aki szemet vet Ajalára, és megjelenik az édesapa után vágyakozó szomszédasszony is. A családi béke megrendül, ha nem kerül a szóda az asztalra!

A sziporkázó humorú, teltházas előadást hatalmas tapssal jutalmazta a közönség, melynek gondolatisága, üzenete egyértelmű: a tiszta érzés, a szeretet, a szerelem felülmúl minden érdekből, feltörekvésből, demagógiából táplálkozó szándékot.

Bordányi Színházi Esték rendezvénysorozat befejező előadására 2016. február 13-án, szombaton 19.00 órától kerül sor.  Neil Simon Mezítláb a parkban című vígjátéka mesterien vegyíti a drámai és a komikus pillanatokat, bonyodalmak és keserédes jelenetek színesítik a filmként már világhírűvé vált történetet. Belépők kaphatóak a Faluház ügyfélpultjánál 1.500 Ft és 1.200 Ft-os jegyárakon. BordányKártyával rendelkező lakosoknak további 20% kedvezmény jár, így ők a drágább tikettekhez 1.200 Ft-os áron, míg az olcsóbb belépőkhöz 960 Ft-os áron juthatnak hozzá.

A rendezvényről készült fotókat a település hivatalos Bordány – a Homokhátság szíve facebook oldalán tekinthetik meg.

12496392_1055600014460010_989651976036711977_o

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support