Sikeres bemutatkzáson van túl a bordányi Homokhátság Szíve Szociális Szövetkezet. A helyi nonprofit cég az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron mutatokozott be. Az október 20-22. között a HUNGEXPO területén zajló országos rendezvényt kétévente rendezi meg az Agrárminisztérium által megbízott Agrármarketing Centrum.
„Ahol életre kel a vidék” – ezzel a szlogennel hirdette a 81. OMÉK-ot az Agrármarketing Centrum.
A háromnapos rendezvényen közel 200 kistermelő és mintegy száz élelmiszeripari vállalkozás mutatkozott be szerte a Kárpát-medencéből. A szakmai kiállításra közel ötvenezer érdeklődő volt kíváncsi.
Október 22-én, az OMÉK-on vehették át a az AGRO-TREND Csoport által alapított „Kézműves Kiválóságok Díjat”. Nagy örömünkre a Homokhátság Szíve Szociális Szövetkezet által gyártott Legjava Zserbólekvár a zsűri különdíját érdemelte ki. A Díjat Gubik Marianna Edit a szövetkezet ügyvezető elnöke vette át ünnepélyes keretek között Székely Ritától a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat főtitkárától.
A díjnak köszönhetően az idén így minden bizonnyal rengeteg bordányi finomság, közülük is a most díjazott zserbólekvár fog a karácsonyfák alá kerülni. A szövetkezet tájékoztatása szerint ugyanis a kiállítás és a díj hatására jelentősen megugrottak a megrendelések.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support