A Dél-alföldi ifjúsági Szövetség küldöttsége a napokban látogatott el a Szerbiában található noszai Róka tanyára, ahol az Etnolife Egyesület ünnepélyes keretek között nyitotta meg azt a kiállítást, amelyet egy közös határon átnyúló projekt keretében rendeztek be.
A program a köszöntőket követően rövid népzenei műsorral vette kezdetét, majd ezt követően Hulló istván a szabadkai egyesület elnöke mutatta be a tanyát és vezette végig az érdeklődőket a kiállításon.
Mint arról korábban mi is beszámoltunk a Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség és a szabadkai székhelyű Etnolife Egyesület (Udruženje “Etnolife” Subotica) együttműködésében valósul meg a “Fiatalok követik a hagyományokat” elnevezésű pályázati program. Ennek az Európai Unió által támogatott projektnek köszönhetően valósulhatott meg korábban a bordányi Hermina tanya kiállításának megújítása is Bordányban.
A “Fiatalok követik a hagyományokat” elnevezésű pályázati program az „Interreg-IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Magyarország-Szerbia 2014-2020” elnevezésű pályázati program keretében, az Európai Unió támogatásának köszönhetően valósulhat meg.