Korábban már beszámoltunk róla, hogy Bordány, Ásotthalom és Ruzsa közös pályázatot készített elő. A helyi humán fejlesztéseket támogató, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében megjelent pályázatot a hónap végéig lehetett beadni. A közel százhúsz millió forintos tervek, azok támogatása esetén három év alatt valósulhatnak meg az együttműködő településeken.
A pályázat benyújtása előtt a három település polgármestere egyeztetett, hiszen véglegesíteni kellett a tervezett programokat a vállalt indikátorokat és természetesen a teljes költségvetést is.
Tanács Gábor polgármester elmondta: minden egyes programelem fontos, de a legjobban az egészségügyi szűrővizsgálatoknak, a szabadidős programoknak és a lehetséges fejlesztéseknek örül. Szűrővizsgálatokból évente egy-egy, gyerekeknek szóló programokból évente három-három valósulhat meg. Négy fő esélyegyenlőségi képzésére is fedezetet nyújt a projekt, valamint szupervízióra is lehetőség lesz a gyermekjóléti alapellátásban dolgozók számára. Mindenképpen izgalmasnak találja a kialakítandó kerékpáros túraútvonalat a települések között, amely tovább erősítheti a kapcsolati hálót. A BÁR túra nevet a települések kezdőbetűiből rakták össze. A pályázatnak köszönhetően Bordány a közbiztonsági rendszerét tudja majd javítani, és az épülő Bordány-Zákányszék közötti kerékpárút mellett egy pihenőhelyet, egy úgynevezett kerékpár pontot tudnak majd kialakítani. A projekt a jövőbe is mutat, hiszen a helyi bűnmegelőzési stratégiák kidolgozása is megtörténhet, amely nyomán újabb együttműködésekre számítanak a községek.