Elballagtak Apraja-falva nagycsoportos óvodásai

Június 4-én, szombaton elbúcsúztak a nagycsoportosok az óvodától. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a bordányi Faluházban gyülekeztek a gyerekek és izgatottan várták, hogy bemutathassák ünnepi műsorukat a szülőknek, rokonoknak.

Lázárné Borbola Márta intézményvezető asszony köszöntötte a vendégeket és nem tudott elfogultság nélkül búcsúzni a gyerekektől, hiszen ő is részese volt óvodai életüknek. Megköszönte a szülők, nagyszülők támogatását, mind anyagi, mind erkölcsi tekintetben. Elsőként a Katica, majd az Őzike csoport mutatta be produkcióit, nagyon szép, színvonalas műsorral bizonyították, hogy bizony már iskolában a helyük. A szülők büszkék lehettek gyermekeikre és természetesen az óvó nénik is így éreztek. A műsorokat követően a középsősök átadták a ballagóknak a tarisznyát.

Mindannyian reméljük, hogy boldog és szép iskolás évek várnak rájuk és sok örömet okoznak majd tanítóiknak és szüleiknek.

Virágos Bordányért 2016 – Csatlakozz Te is családoddal, intézményeddel vagy akár vállalkozásoddal a felhíváshoz!

Bordány Nagyközség Önkormányzata 2016-ban meghirdeti a települési virágosítási és környezetszépítési versenyt. A verseny célja a település idegenforgalmi vonzerejének, a nagyközség virágfelületek növelése, a környezet gondozottságának, ápoltságának harmonikus, településképbe illő, természeti adottságokhoz alkalmazkodó kialakítása. Kiemelt cél továbbá nyilvánosságot és elismerést adni azon bordányi polgároknak, civil közösségeknek és vállalkozásoknak, akik közérdekű munkával szebbé, virágosabbá teszik közvetlen környezetüket.

A virágosítás és környezetszépítési verseny három kategóriában kerül meghirdetésre. Utcánként díjazzák a legvirágosabb házakat a szervezők, de a település legvirágosabb intézménye, valamint a legvirágosabb munkahely és vállalkozás is elismerésben részesül.

A verseny nevezési határideje július 4-e, hétfő. A nevezési lap letölthető a www.bordany.hu weboldalról, vagy közvetlenül kérhető és leadható a Polgármesteri Hivatal ügyfélpultjánál is.

A verseny okleveleit, díjait szeptember 10-én, szombaton a IV. Kecskeversenyen és Helyi Ízek Fesztiválján adják át a Park téren!

viragos_bordany_2016_jelentkezesi_lap

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support