Szociális fejlesztések az ISZEK-ben

A legutóbbi önkormányzati ülésen született döntés arról, hogy megkezdődhet az Integrált Szociális és Egészségügyi Központ fejlesztését célzó „Szociális infrastruktúra fejlesztése Bordányban” elnevezésű projekt megvalósítása. A pályázatban megfogalmazottaknak megfelelően  a képviselők árajánlatkérők kiküldéséről döntöttek, ugyanis a támogatásnak köszönhetően eszközbeszerzésekre, épületfeújításra, valamint a támogató szolgálat számára egy gépjármű beszerzésére is sor kerülhet. Utóbbihoz maximum 15%-os önerőt is vállalt a testület annak érdekében, hogy minél előbb saját tulajdonú járművel tudják szállítani a rászorult gyerekeket.

A szenvedélybetegek segítését szolgáló ellátások továbbra is igénybe vehetők

A szenvedélybetegek segítését szolgáló ellátások továbbra is igénybe vehetők Mórahalmon Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Békés vármegyék lakosai számára. A szolgáltatás célja a szenvedélybetegek, a szer- és viselkedési függőségekkel küzdők és közvetlen környezetük elérése, fogadása, aktuális problémájuk kezelése, a lehetséges járulékos ártalmak csökkentése, a változás ösztönzése és segítése. Feladata elérni azokat az embereket, akik legális és illegális szerhasználati problémával valamint kényszeres viselkedésformákkal, így pl. vásárlási- vagy munkamániával, játékszenvedéllyel, kóros mértékű internethasználattal, evési problémákkal, társfüggőséggel küzdenek, és komplex programmal segítse őket abban, hogy újra teljes értékű életet élhessenek. A segítségnyújtás fő eleme a pszichiáter, pszichológus és szociális munkás szakemberekkel folytatott beszélgetés, melynek során az egyén megismerheti betegsége természetét és a leküzdés módját. Az ellátás igénybevételének módja: Az ellátás a fentebb említett 3 vármegye lakosai számára a központban, a következő települések lakosai számára pedig akár otthonában is ingyenesen igénybe vehető: Ásotthalom, Balotaszállás, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa, Üllés, Zákányszék, Zsombó. Központ: 6782 Mórahalom, Móradomb körút 40. Intézményvezető: Csótiné Ördög Edit. Szakmai vezető: Jakabos Boglárka Mobil: 30/570-4978.E-mail: szenvedelybh@hoszkp.hu

Illatos hangfürdőn vettek részt a bordányiak

Fusch Anitának és Frankné Kádár-Németh Anettnek köszönhetően február 21-én kedden este 18 órától télűző, tavaszváró hangfürdőben volt része az érdeklődőknek a bordányi faluházban.

A rohanó világban egyre kevesebb ideje van mindenkinek saját magára, ezért is volt remek alkalom az illatos hangfürdő, ahol egy órán keresztül, az elme és a lélek picit el tudott csendesedni. A hangfürdő során a résztvevők megtapasztalhatták, hogy milyen az, amikor kilépnek a megszokások mókuskerekéből, és megengedik, hogy az illatok, a hangok és a rezgések valami teljesen új, eddig ismeretlen módon a megpihenés és a megújulás érzését hozzák az életükbe.

Megkezdődött az úszásoktatás

A Bordány Sportkör az Anita Úszóiskola csapatával együttműködve az előző évek sikereire alapozva szervezett ismét úszótanfolyamot. Az elsősorban 4-14 éves gyerekek számára szervezett tanulási program a héten kezdődött meg, a gyerekek az algyői uszodába való rendszeres átszállítását a sportkör saját kisbuszával végzi. Az idén is havi négy vagy nyolc alkalmas bérlettípusokból lehetett választani. Aki még szeretne jelentkezni, megteheti azt a sportkör elérhetőségeinek valamelyikén.

Tél végi feltöltődés a faluházban

Február 21-én kedden 18.00 órától a faluház nagytermében hangtálakkal és illóolajokkal  készülhetünk a tavaszra. A tibeti hangtálak hangjai és rezgései helyreállítják testünkben az energiaáramlás egyensúlyát, a test-lélek-szellem harmóniáját, segítenek újraélni az ősbizalmat önmagunk és a külvilág irányában. 

A kellemes hangok, lágy rezgések feloldják a bennünk lévő energetikai blokkokat, ezáltal könnyebben el tudjuk engedni azokat. Hatásukra gyorsan és mélyen ellazulunk, megpihenünk, a stressz és a feszültség észrevétlenül eltűnik belőlünk. 

Kimondottan javasolt abban az esetben, ha úgy érzi, elakadt az életben vagy nem találja  az útját. A hangok, rezgések visszavezetnek tiszta, valódi önmagunkhoz. Hatásukra megérezzük a belső erőt ami szükséges a következő lépés megtételéhez, vagy ahhoz, hogy az életünk fontos kérdéseire megtaláljuk a válaszokat. 

A csoportos hangfürdő és az egyéni hangmasszázs is kényelmes ruhában, fekve történik, ami alatt a hangok álomszerű utazáshoz segítenek. A feltöltődésre minden résztvevő hozzon magával polifoamot, kis párnát és takarót. A belépés ingyenes! Mindenkit várunk sok szeretettel!

Milyen jogok illetik meg az embert a pszichiátrián?

Kevés kiszolgáltatottabb helyzet létezik manapság, mint amikor valaki bekerül egy pszichiátriai osztályra. Bár ilyen helyzetben mindenkit megilletnek bizonyos alapvető jogok, a tapasztalat szerint ezek nagyon gyakran nem érvényesülnek.

Tulajdonképpen az egyetlen hely, ahol az embert bűncselekmény hiányában is megfoszthatják személyes szabadságának alapvető jogától, egy pszichiátriai osztály vagy intézmény. Elvileg, a törvény szerint ilyen csak akkor történhet meg, ha az illető közvetlenül és súlyosan ön- vagy közveszélyes állapotban van. A gyakorlat mégis azt mutatja: számos olyan helyzet adódhat, amikor valakit jogtalanul kényszeríthetnek pszichiátriai kezelésre. Egy vagyoni vagy örökösödési vita, válóper vagy gyermekelhelyezési per, vagy akár komolyabb konfliktushelyzet során is előfordulhat, hogy az egyik fél – így vagy úgy – kényszerbeutalót szerez „ellenfelének” a pszichiátriára, aki aztán, onnan kikerülve, „pszichiátriai kórtörténettel” a háta mögött máris hátránnyal indul a fenti jogi viták bármelyikében. Ilyen esetekre az elmúlt egy-két évtizedben számos példa akadt Magyarországon is. 

Az ombudsman, vagyis az alapvető jogok biztosa számos alkalommal tett már közzé olyan jelentéseket, melyek arról számoltak be: a pszichiátriai osztályokon bizony rendszeresen sérülnek a kezeltek jogai, időnként egészen komolyan. Egy alkalommal például az emberjogi biztos azért emelte fel a szavát, mert egy nőt – aki otthonában lett rosszul, és a pszichiátriára szállították – a kórházban levetkőztették, bepelenkázták, a bokáinál és a csuklóinál az ágyhoz kötözték, majd ájultra gyógyszerezték. Az ombudsman több jogsértést tárt fel az ügyben, és ajánlásokat is tett annak érdekében, hogy ilyen esetek újból ne történhessenek meg.

Ha valaki kényszerrel kerül a pszichiátriára, legtöbbször fogalma sincs az őt megillető jogokról. A helyzetet rontja, hogy az ápoló személyzet ilyenkor az illetőt könnyen könyveli el „elmebetegnek”, és gyakran az illető kényszerítés elleni tiltakozását is „betegsége” részének tekintik.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány közszolgálati céllal olyan információs anyagot állított össze, amely közérthető nyelvezettel magyarázza el, milyen jogok illetnek meg valakit, aki bekerült a pszichiátriára. Az anyag az egészségügyi törvény alapján készült, és jó szolgálatot tehet akár a pszichiátriára kerülőknek, akár hozzátartozóiknak.

 

A „Betegjogok” című információs anyag a szervezet honlapján itt érhető el:

https://emberijogok.hu/betegjog/

Nőgyógyászati rákszűrés a bordányi Védőnői Szolgálatnál

A Védőnői Szolgálat tájékoztatása szerint az őszi nőgyógyászati vizsgálatra és rákszűrésre  2022. október 13-án (csütörtök) 14-18 óra között kerül sor. A kedves bordányi és környékbeli települések lakóit Dr. Kajtár István szülész, nőgyógyász, szakvezető főorvos várja. A vizsgálat költsége 7000 Ft. Az ultrahangos vizsgálat mellett cytológiai kenet vételt, hurok levételt, felhelyezést, gyógyszeríratást, szakorvosi javaslatot is ad inkontinencia betéthez, orvosolja a páciensek panaszait.

Időpont egyeztetés és bejelentkezés a Védőnői Szolgálatnál személyesen vagy telefonon, munkaidőben a 62/288-678, Eszternél a 30/33-81-647-es vagy  Évinél a 30/19-79-135 -ös számokon. A befizetéskor megcímzett, felbélyegzett borítékot kérjük hozzanak magukkal, hogy az eredményt postázni tudjuk.

A járványügyi helyzetre tekintettel maszk viselése kötelező és kérjük a 1,5 méteres távolság betartását.

Találkozzunk szombaton délelőtt a Kistemplomtanya téren

Vége a nyárnak és a nagy melegnek. Kedvező a hőmérséklet a szabadtéri sportokhoz, szívesen nekiindulhat bárki futni, esetleg gyalogolni. Most a Faluház szervezésében megvalósuló szombati futófesztivál alkalmával felmérhetjük állóképességünket, összemérhetjük fittségünket a családtagjainkkal, barátainkkal vagy a szomszédokkal. A táv 2200 méter lesz, a képen látható útvonalon kell végig haladni. Egy jó délelőtti programot kínálunk, várunk mindenkit szeretettel! A tervezett rajt 10 órakor lesz. Nevezési díj természetesen most sincs, annyi változás van, hogy az idén a fesztiválon időmérésre, egyéni díjazásra nem kerül sor, viszont minden résztvevő a célba érkezéskor befutó érmet kap! Az általános iskola osztályait a megmozgatott futók száma alapján pontozzák.

Az útvonalterv innen is letölthető, köszönjük a népszerűsítést!

A futófesztivállal egy időben zajlik a Helyi ízek fesztiválja. Bárki bográcsot, grillt vagy tárcsalapot ragadhat és irány a tér! Aki szeretné, zsűri előtt is megmérettetheti szakács tudását, de az a fontos, hogy a rokonoknak, barátoknak ízljen az étel. Találkozzunk 24-én, szombaton Bordányban a Kistemplomtanya téren!

Kisbuszra lenne szüksége támogató szolgálatunknak – pályáztunk

Településünk önkormányzata a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézethez nyújtott be pályázatot, akik az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérésére jelentették meg “A támogató szolgáltatás keretében használandó új vagy használt gépjármű vásárlásának, a meglévő gépjárműpark bővítésének, cseréjének támogatása” elnevezésű felhívásukat.

Az Integrált Szociális és Egészségügyi Központ által összeállított, “TámPont” avagy a támogató szolgálat személyi szállítás feltételeinek biztosítása a mikrotérségben címet viselő pályázati anyagban egy gépjárműbeszerzés valósulhat meg, amellyel az átfogó cél a támogató szolgálat működési területén (Üllés, Bordány, Pusztamérges, Forráskút, Zsombó) élő súlyos fogyatékkal élő személyek esélyegyenlőségének elősegítése a szolgálat személyszállítási szolgáltatáselem feltételeinek javításával. A bordányi központtal működő szolgálat kiemelten fontos célja a kiszámítható szolgáltatásnyújtás biztosítása, a biztonságos, komfortos közlekedés feltételeinek megteremtése, az, hogy a klienskör szükségleteire válaszolva minél többen vehessék igénybe a szállító szolgáltatást. A gépjármű beszerzéssel – amely a tervek szerint egy Ford Transit Tourneo Custom 9 személyes, 2.OL TDCI (130Le) M6 Kombi Trend típusú mikrobusz – hosszútávon biztosítottá válik az ésszerű útvonaltervezés mellett a költséghatékony fenntartás is. A fejlesztés a személyi létszám bővítését is lehetővé teszi, hiszen a szállításhoz kapcsolódó személyi segítés megszervezésére is sor kerülhet. Mint arról már korábban mi is beszámoltunk, az önkormányzat szociális intézménye által működtetett Támogató szolgálat ugyanis a személyszállítás feladatellátását jelenleg a bordányi Sportkör tulajdonában álló mikrobusszal tudja ellátni megállapodás alapján, azonban ez hosszú távon nem jelent megoldást, ezért íródott most meg a pályázat is.

Véradás 18-án pénteken

Ismét véradásra hív minden egészséges bordányit a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat!

Március 18-án, pénteken 13-tól 17 óráig a Faluház és Könyvtárban lesz kihelyezett véradás! Aki vért ad, feltétlenül hozza magával azonosító okmányát, lakcím és TAJ-kártyáját! Minden véradót ajándékok várnak!

Cím: Bordány, Park tér 1.

A véradási helyszínekről és időpontokról ezen a honlapon MINDIG lehet tájékozódni: www.ovsz.hu/ver/veradasok

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support