Folytatódik a Járdaépítési Program – új járdák építésére lehet támogatást kérni

Március 24-én döntött a képviselő-testület a Közösségi Járdaépítési Program folytatásáról, egyúttal a 2022. évi keret és pályázat meghirdetéséről. Bordány Nagyközség Önkormányzata 2016. őszén hirdette meg először ezt a közösségi projektet, hiszen a település vezetése együttműködve a lakossággal évek óta kiemelt figyelmet fordít a megfelelő, rendezett településkép fenntartására, fejlesztésére. A rendezett ingatlanok, tiszta közterületek hosszú évek óta fontos ismérvei nagyközségünknek. Számos közösségi és lakossági program szolgálja ezek megvalósulását, így például a 2012-ben életre hívott fásítási program is, melynek eredményeként ez idáig közel kettőezer-hétszáz fa kiültetésére, telepítésére került sor. A fák ültetése az mellett, hogy javítja a településképet fontos szerepet játszik a por- és zajcsökkentésben is. Az aktuális kezdeményezés a belterületi ingatlanok előtti járdaépítéseket szeretné ösztönözni oly módon, hogy az önkormányzat a kivitelezéshez szükséges sódert és cementet biztosítja a kivitelezéshez, a lakosság pedig munkájával járul hozzá a fejlesztéshez. A program az mellett, hogy járdák épülnek, fontos közösségi szereppel is bír, hiszen a szomszédok, kisebb lakóközösségek összefogásával megvalósuló fejlesztés során tovább erősödhet a bordányi lakosság közösségi szemlélete is.

Az önkormányzat az elmúlt időszakhoz hasonlóan ismét 1 millió forintot különített el a programra, az idei évre elkülönített keretre már be is lehet nyújtani a pályázatokat, kérelmeket. A támogatás a járda megépítéséhez szükséges építőanyag biztosításával történik. 1 m2 járda építéséhez 25 kg cementet és 0,15 m3 sódert biztosít az önkormányzat. A járdát Bordány Nagyközség közigazgatási területén lévő ingatlannal határos közterületen kell megépíteni. A járdát minimum 1,2 m szélességű, „babakocsi barát” járdaként kell megépíteni – szélesebb járda építhető, de az feletti járdarészhez térítés nem adható -, beton járda esetén legalább 8 cm beton, 10 cm homokos kavicságy szerkezeti kialakítással. A benyújtott kérelmeknél egyrészt előnyt jelent, ha az újonnan építendő járda építése a lakók, szomszédok együttműködése kapcsán minél nagyobb összefüggő területen valósul meg.

A részletes felhívás már elérhető itt weboldalunkon, a pályázatokat ADATLAP-on kell benyújtani. A benyújtás határideje 2022 április 22. (péntek). A beérkezett kérelmekről ezt követően dönt a testület, a járdát az időjárási körülményeket figyelembe vétele mellett 2022. október 15. kell majd elkészíteni.

Litkai Gergely a Pancs boltban Legjavát is látott

Az internetező bordányiaknak bizonyára nem kell bemutatni Magyarósi Csabát, aki magyar videoblogger, szerkesztő és már 2006-óta népszerű műsorokkal jelentkezik be a youtubeon. Litkai Gergely Karinthy-gyűrűs magyar humorista, forgatókönyvíró, főszerkesztő, ugyancsak közimert az internetezők világában. Napokban publikált közös műsorukban amely a LITKAI vs MAGYARÓSI – legyél te is FLEXITÁRIÁNUS! címet viseli többek között az egészséges étkezéssel valamint az élelmiszerpazarlás megszüntetésével foglalkoztak. Gergő ellátogatott boltokba, termelőkhöz, a termelőket a vásárlókkal összekötő szolgáltatókhoz és például egy olyan céghez is amelyik abban próbál segíteni, hogy ne termeljünk annyi élelmiszerhulladékot. 

Litkai Gergő elsőként a budapesti Pancs bolt-ba látogatott el, ahol beszélgetés közben a kamera az ott található termékeket pásztázta. Egy kedves internetező olvasónk hívta fel rá a figyelmet hogy a bordányi Legjava termékek is a figyelem középpontjába kerültek, és több másodpercig a helyiből a legjobb finomságokban gyönyörködhetnek a vloggerek követői.

Gyorsan mi is megnéztük ezt az érdekes műsort és természetesen meggyönyörködtük a hazai finomságokat. Arra biztatunk mindenkit, tegyenek ők is ugyanígy!

 

Részbeni támogatást kapott a bölcsődeépítés terve

Örömmel számoltunk be a pályázat benyújtásáról, és most még nagyobb örömmel írunk annak sikeréről. Településünk a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében meghirdetett Bölcsődei nevelés fejlesztése című, RRF-1.1.2-2021 kódszámú felhívás keretében új bölcsődei férőhelyek létrehozását célzó pályázatot nyújtott be. A Miniszterelnökség levélben tájékoztatta Bordány Nagyközség Önkormányzatát, hogy  támogatja a nagyközség elképzeléseit, és hozzájárul egy új bölcsőde megépítéséhez. A támogatási összeg azonban elmarad az igényelttől, ezért az önkormányzat kérelmet nyújtott be a döntés felülvizsgálatára, hiszen közel kilencven millió forinttal kevesebb összegből nem tudnánk az elképzelések szerint megvalósítani a fejlesztést. A tervek szerint az óvoda melletti területen egy modern, 250 négyzetméteres épület emelkedhet majd, amelyben 2 db csoportszobát alakítanak ki, a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel, tejkonyhával és melegítő konyhával együtt. 

A terveket a Lechner tudásközpont készítette el, a velük történő szerződéskötést követően megkezdődik a tudásközpont mintatervének a helyi adottságokhoz való adoptálása, és, amennyiben a kiegészítő támogatásról szóló döntés is megszületik, a közbeszerzés kiírása. Ezt követően indulhat majd meg az építkezés. A fejleményekről a későbbiek során folyamatosan beszámolunk majd.

Hamarosan megindul a BordanyHostel fejlesztése

A Vadgesztenye Étterem tetőterében található  szálláshelyet az Egérház Alapítvány alakította ki Európai Uniós LEADER forrásnak köszönhetően még az ezredfordulón. A több, mint négyszáz négyzetméteres padlástér ideális helyszínnek tűnt, itt 7 darab saját fürdőszobával ellátott szobát alakítottak ki. A 4 és 5 ágyas szobákban egyszerre összesen 32 vendéget tudnak elszállásolni. A közösségi szálláshely ideális nagyobb rendezvények, képzések, találkozók lebonyolítására, de számos alkalommal szállnak itt meg átutazó turisták, a település eseményeire érkezők vagy éppen a lakodalmas násznép távolból érkező tagjai is.

A napokban érkezett meg a jó hír,  döntés született arról, hogy egy benyújtott pályázat alapján az Európai Unió támogatja a szálláshely felújítását és azzal együtt az épület udvarában egy rekreációs tér kialakítását, valamint egy rendezvénysátor vásárlását is.

A hostel tetejére napelemek kerülnek, minden szobába légkondicionáló berendezéseket telepítenek, és a munkálatok után a teljes belső tér festése is megvalósul.

A tervek szerint az alapítvány további saját forrás felhasználásával cseréli majd matracokat, az új arculathoz igazítva a textíliákat (ágyneműk, törölközők) is.

A BordányHostel közösségi szálláshelyként üzemel. A már nyilvántartásba vett közösségi szálláshely típusú szálláshelyeknek a jogszabály változások szerint legkésőbb június 30-ig szükséges regisztrálni és a kérelem benyújtásával a minősítési folyamatot elindítani a szálláshely-minősítő szervezet elektronikus felületén. Ahhoz, hogy a szálláshely megfeleljen a kategóriájára vonatkozó feltételeknek bővíteni kell a jelenlegi szolgáltatások körét. Az emeleti részen is ki kell alakítani a vendégek számára egy melegítőkonyhát, valamint a csomagok megőrzésére külön tárolóhelyiséget kell biztosítani.

Míg az előbbi az eddig az étteremnek ingyenesen biztosított irodahelyiségben, az utóbbi a lépcsőházban, a lépcső melletti területen kerül majd kialakításra. Az alapítványnak ezeket a fejlesztéseket is saját erőből kell megvalósítania. A szálláshely-minősítést a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület Nonprofit Kft. fogja elvégezni.

A munkálatok megkezdésére az árajánlatok benyújtását, valamint a legkedvezőbb feltételeket vállaló vállalkozók kiválasztását követően kerül sor. Mivel elég szűkös a minősítési határidő, az alapítvány azt szeretné, ha már február közepén megkezdődhetnének a szerelési munkálatok. A gépészeti szerelések ideje alatt a szolgáltatás zavartalanul elérhetőek maradnak majd, hiszen a munkálatok a vendég mentes időben zajlanak.

A térségben elsőként nálunk elérhető a Z-BOX környezetbarát csomagautomata

Új szolgáltatással bővült településünk, egy hazai vállalkozás csütörtök délután ugyanis csomagautomatát telepített a Park térre. Az érintésmentes és 0-24 órás küldeményátvételt biztosító automaták, az úgynevezett napelemes Z-BOX-ok kihelyezése része annak a beruházási folyamatnak, amely a Packeta Hungary Kft. dinamikus növekedését támogatja. A térségben ilyen környezetbarát automatát elsőként Bordányba telepített a cég, a Faluház előtt megtalálható Z-BOX-okat mind a bordányiak, mind a környező települések lakói holnaptól már igénybe is vehetik.

Az innovációnak köszönhetően már senkinek sem kell a futárt lesnie, hiszen a csomagot az legmegfelelőbb időpontban, akár más ügyintézésekkel összehangolva a Faluház felé kanyarodva veheti át. Amennyiben internetes áruházban rendel, keresse az átvételi módok között a Packeta Z-box érintésmentes csomagautomatát. Csomagját érintésmentesen veheti át – akár az éjszaka közepén is, ha úgy tetszik, hiszen a Z-BOX a Packeta mobilalkalmazással nyitható ki.

 

Idén is egy havi plusz támogatás kerül a karácsonyfa alá

A képviselő-testület decemberi döntésének köszönhetően Bordányban az idén is plusz egy havi támogatással segítik a szociálisan hátrányos helyzetű családokat.  Minden évben karácsony előtt általában alapvető élelmiszereket csomagoltak össze az önkormányzat munkatársai a rászorulóknak, az idei évben egyrészt a vírus helyzetre való tekintettel, másrészt a tavalyi jó tapasztalatokra tekintettel nem érkezik önkormányzati csomag a családokhoz. A csomagok helyett az idén is minden család, aki az elmúlt évben valamilyen szociális támogatásban részesül, egy havi plusz juttatást kap. 

Tanács Gábor polgármester elmondta: Bordányban várhatóan összesen közel százötven család kap ilyen módon segítséget még a karácsonyi ünnepek előtt. 

A lakhatási-, vagy gyermekvédelmi támogatásban részesülők automatikusan megkapják ezt a támogatást, az egyéb juttatásokban részesülők pedig rászorultsági alapon, az élethelyzetüktől függően kapnak élelmiszer vagy gyógyszer vásárlási utalványt az elkövetkező napokban. További jó hír, hogy az állami támogatásnak köszönhetően és a településüzemeltetésben dolgozóknak hála a térítésmentes tűzifa nagy részének kiszállítására is sor kerül még Szenteste előtt.

Közel háromszáz millióval nőtt az idei költségvetés

Összesen kétszáznyolcvannégymillió-hétszázhuszonnyolcezer forinttal emelkedett településünk önkormányzatának idei költségvetése a sikeres pályázatoknak köszönhetően. A támogatási összegek megérkeztek a nagyközség bankszámlájára, így az idei költségvetés bevételi és kiadási oldalát is szükség volt ennek megfelelően módosítani. Természetesen nem csak erről szavazhattak képviselőink a legutóbbi ülésükön.
Bordány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete november 18-án, csütörtökön közmeghallgatással egybekötött soros testületi ülést tartott. A szokásos időpontban, délután öt órakor kezdődő ülésen kilenc napirendi pontot terveztek. Elsőként a polgármester beszámolóját hallgathatták meg a két képviselő-testületi ülés közötti fontosabb eseményekről, polgármesteri döntésekről. A képviselők tájékoztatást kaptak a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat bizottságainak döntéseiről.
A második napirendben az idei évi önkormányzati költségvetési rendelet módosítására került sor. A költségvetésbe beépítésre kerültek az idei elnyert pályázatok támogatási összegei is: A 2021. évi nyári diákmunkák támogatására 1.757.700,- Ft, a települési önkormányzatot megillető szociális tűzifa támogatásra 2.674.620,- Ft, a TOP Csatorna pályázatra 200.000.000,- Ft, Magyar Falu Program keretében nyert közösségszervező tevékenységre 3.980.266,- Ft és a közterület fejlesztése 9.105.900,- Ft, a felelős állattartás elősegítésére 1.497.327,- Ft, a Nemzeti Művelődési Intézettől a közművelődés támogatására 2.000.000,-; és végül, de nem utolsó sorban a Tér-Zene programok megvalósítására 7.498.726,- Ft támogatási összeggel számolhat a falu kincstára.
A harmadik napirendi pontban az önkormányzati vagyon vagyonkezelésbe adásáról szóló önkormányzati rendelet módosítására került sor, míg a negyedik napirendi pontban a képviselők a Bordányi Polgármesteri Hivatal munkájáról, illetve az önkormányzati adóhatóság tevékenységéről szóló beszámolót véleményezhették. Az ötödik napirendi pontban a polgármester adott tájékoztatást az Alföldvíz Zrt. és a Magyar Állam között zajló integrációs folyamatról illetve az Alföldvíz Zrt. által kért adatszolgáltatásáról. A hatodik napirendi pontban a testület döntött a Bordány 0108 hrsz.-ú, a Magyar Állam tulajdonában álló ingatlan megszerzéséről. Kezdeményezték, hogy az állam adja ingyenesen önkormányzati tulajdonba a 190 négyzetméteres földterületet, amelyet jelenleg is útként használnak az arra járók. Ezen útszakasz a Külterületi helyi közutak fejlesztése pályázatba bevont terület, ennek okán szükségessé vált a terület tulajdonviszonyainak rendezése.
A hetedik napirendi pontban az MTTSZ Bordányi Klub kérelmét bírálták el, míg a nyolcadik napirendi pontban a Bursa Hungarica pályázatok elbírálására került sor. Minden beérkező pályázat támogatást nyert, hat bordányi fiatal kaphat havi ösztöndíjat az önkormányzati támogatásnak köszönhetően.
Az egyebek napirendben még hat további téma kerül a képviselők asztalára. A képviselők döntöttek a Mezőőri szolgálat megerősítéséről: további egy fő foglalkoztatását kezdeményezte a képviselő-testület, aki december elsejétől egyelőre négyórás munkaidőkeretben segíti a helyi feladatok ellátását. Döntés született még többek között egy kisbusz pályázatból történő beszerzésének támogatásáról, az egyházközség kérelme alapján az orgona felújítás önkormányzati támogatásáról. Még a veszélyhelyzetben saját hatáskörben döntött a polgármester az önkormányzati tulajdonú épületek vállalkozói bérleti díjának felfüggesztéséről. A képviselők most úgy döntöttek, hogy visszaállítják az eredeti állapotot, és január elsejétől újra fizetniük kell a bérlőknek a megállapított bérleti díjakat. A képviselő-testület egyhangú döntéssel jóváhagyta a Szegedi Tankerület és az önkormányzat között létrejövő megállapodást, ennek értelmében az önkormányzat saját önerőből 4.174.254,- Ft támogatást biztosít a bordányi általános iskola fűtéskorszerűsítésének pályázati forrásból történő megvalósításához. Az iskolát működtető Szegedi Tankerület 29.968.499,-Ft támogatást nyert az iskolai épület régi fűtési rendszerének korszerűsítésére. Ezt az összeget kellett kiegészíteni annak érdekében, hogy a beruházás megvalósulhasson.

A képviselő-testület a tervek szerint az idén még egyszer ülésezik december 16-án, csütörtökön. Az ülés mint mindig, most is nyilvános.

Legutóbbi ülésén nívó díjat alapított önkormányzatunk

Bordány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete legutóbb szeptember 30-án ülésezett. A Faluház dísztermében megtartott ülésen tizennégy napirendi pontot tárgyaltak, az utolsó napirendi pontnál a polgármester zárt ülést rendelt el, mivel hatósági ügyek elbírálására került sor.
Elsőként a képviselők a polgármester beszámolóját hallgathatták meg a két képviselő testületi ülés közötti fontosabb eseményekről, polgármesteri döntésekről, illetve tájékoztató hangzott el a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat bizottságainak döntéseiről.
A második napirendi pontban az önkormányzat 2021. évi költségvetési rendeletének módosításáról döntöttek, a költségvetésen az időközben érkezett állami normatíva támogatások átvezetésére került sor, illetve az étkezési normák emeléséről született döntés.
Harmadik napirendként az államháztartáson kívüli források átvételére és átadására vonatkozó rendelet megalkotására került sor, amely szabályozza az önkormányzat által saját költségvetési bevétele terhére, valamint az államháztartás egyéb alrendszereiből az önkormányzaton keresztül bármilyen jogcímen nyújtott nem normatív, céljellegű működésre és fejlesztésre adandó (nem szociális ellátás) pénzbeli juttatás rendjét.
A következő, immár negyedik napirendi pontban a Díszpolgári cím, illetve „Bordány Községért” emlékérem adományozásáról szóló 32 /2013.(X.31.) számú önkormányzati rendelet módosításáról döntött a képviselő-testület. Mint megfogalmazódott, Bordány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete fontosnak tartja, hogy minden évben kiemelje és támogassa a legkiválóbb helyi kezdeményezéseket, együttműködéseket, ezért alapította meg Bordány nagyközség Nívódíját. Ezentúl azok a civil szervezetek, nonprofit társaságok, szociális szövetkezetek és az általuk megvalósított projektek kaphatnak Nívódíjat, amelyek kimagasló színvonalú, példaértékű munkát, projekt tevékenységet végeznek. Ezek a projektek településünk közösségi életét színesebbé, míg a projektekben résztvevőket és az itt élő polgárokat motiváltabbá teszik a közös munka által, ösztönözve a közösségek közötti sikeres együttműködést. A nívódíj egy elismerő oklevél, tárgyjutalom és pénzjutalom odaítélésével jár együtt.
A képviselők módosították a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának, megszegésének jog-következményeiről szóló 33/2013.(X.31.) számú önkormányzati rendeletet. Erre az ötödik napirend tárgyalását követően került sor. A módosításra az önkormányzati rendelet és a törvényi szintű szabályozás közötti összhang megteremtése miatt volt szükség, mivel a vonatkozó törvény kimondja, hogy a közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást megvalósító természetes személyekkel, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel szemben 2021. január 1. napjától a közigazgatási óvadék, mint szankció nem alkalmazható.
A hatodik napirendi pontban a települési szilárd hulladékkezeléssel kapcsolatos köz-szolgáltatás ellátásáról szóló 8/2014.(VI.3 0.) önkormányzati rendelet módosításáról született egyhangú döntés. A rendelet módosítása a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. tv. (Htv.) 35. § (1) bekezdése módosulása – az elhagyott hulladék felszámolásával kapcsolatos helyi intézkedések meghatározása – miatt szükséges. E szabályok kerültek be az önkormányzati rendeletbe. A Htv. az önkormányzatok részére az elhagyott hulladék felszámolásához szükséges helyi intézkedésekre vonatkozó szabályozási kötelezettséget ír elő. Az önkormányzati rendeletbe „Helyi intézkedések” alcímben meghatározásra kerültek az ezzel kapcsolatos feladatok.
Sokakat érintő téma került terítékre a tizedik napirendi pontban: a közvilágítási célú eszközök üzemeltetési és karbantartási szerződésének módosítása került terítékre, a képviselő-testület úgy döntött, hogy egy évvel hosszabbítják meg a jelenleg érvényben lévő szerződést, és közben ajánlatot kérnek be a Kossuth utca közvilágítás korszerűsítésére. A település főutcáján a tervek szerint a jelenlegi nátrium és higany lámpák helyébe kerülnének majd LED-es lámpatestek.
A testületi ülésen döntés született még az Apraja-Falva Óvoda és Bölcsőde Pedagógiai Programjának-, Szervezeti és Működési Szabályzatának- és Házirendjének módosításáról, a Dózsa téri volt fagyizó és virágbolt épületegyüttes kisajátításával kapcsolatos eljárás folytatásáról, a sürgősségi fogászati ügyeleti feladat ellátásában való részvételről is, majd a Bordány külterület 04/42 hrsz.-ú terület részértékesítésére megkötött adásvételi előszerződés módosításáról is tanácskoztak, illetve döntöttek.
Az ülésen a helyi életminőséggel kapcsolatos témát érintett a polgármesteri beszámoló, amely a lakóhely környezeti állapotáról valamint a környezet védelméről szólt. Tanács Gábor polgármester kiemelte a hulladékszállítással kapcsolatos lakossági jelzések fontosságát, itt elsősorban a zöldhulladék szállítás illetve a helyben komposztálás egyensúlyát kellene megteremteni. Ugyancsak helyi hulladékgazdálkodással kapcsolatos a gyűjtőszigetek, illetve a közterületen található hulladékgyűjtők használata, ahová egyes lakók nagy mennyiségű kommunális hulladékot hordanak ki, rengeteg bosszúságot okozva a környéken lakóknak, és jelentős többletmunkát a településüzemeltetőknek.
Szó esett többek között még arról is, hogy a hidegebb időjárás ismét megnöveli a kályhákban, kazánokban történő szemétégetést, amely jelentősen megemeli a levegőben található káros anyagok jelenlétét. Az önkormányzat ismét külön kampányt indít a jelenség felszámolása érdekében, és bővíteni szeretné a szennyezettség mérők számát is a településen. A polgármester pozitívumként említette meg azt a pályázatot, amelynek keretében a jelenlegi csapadékvízelvezető csatornahálózat fejlesztésére, illetve egy záportározó tó kialakítására lesz lehetősége a településnek, hozzájárulva ezzel a település vízmegtartó képesség növeléséhez.
A képviselő-testület legközelebb október végén ülésezik majd. A képviselők többek között a településen közétkeztetést ellátó szolgáltató meghallgatását, valamint az NKM Energia Zrt. beszámolójának megtárgyalását tervezték be erre az időpontra az éves üléstervükben.

Újabb útszakaszokat aszfaltozhatunk le

Nemrégiben tudósítottunk arról, hogy az önkormányzat pályázatot nyújtott be közel nyolc kilométernyi külterületi út felújítására. Erről a pályázatról még nem érkezett újabb hír, viszont egy korábbi, a Magyar Falu Program keretében megvalósítandó önkormányzati fejlesztés zöld utat kapott. Az április utolsó napján benyújtott, a már útalappal rendelkező Park tér, Alkotmány tér, Építő utca, Toldy utca, Juhász Gyula utca, Széchenyi utca és a Deák tér kaphat egy aszfaltos kopóréteget. A még 2016-ban a lakossággal közösen elindított “1+1 útépítési program” most a pályázati sikernek köszönhetően a végéhez közelít. Az eredeti célkitűzés az volt, hogy összefogással épüljenek meg a burkolt utak a még földes utcákban. A lakók vállalták az útépítés költségeinek felével történő hozzájárulást azért, hogy megvalósulhasson az elképzelés. Az önkormányzat mindezek nyomán vállalta, hogy a költségek másik felét saját erőből illetve pályázati forrásból előteremti. A fejlesztési elképzelést két ütemre bontották, míg az első ütem már sikeresen megvalósult, most a még hátralévő utcákban indulhat meg a munka. A közel 36 és fél millió forintos pályázati támogatáshoz előreláthatólag nem kell további pénzt hozzátenni, de ez majd a közbeszerzés eredményétől függ, amelyet hamarosan kiír a településünk önkormányzata. A munkálatokat pedig az elképzelések szerint legkésőbb a jövő év közepéig szeretnék lezárni.
A Magyar Falu Program keretében megvalósuló beruházásnak köszönhetően amellett, hogy az ott lakók és az áthaladó más járművek hosszú évtizedekig élvezhetik majd a kényelmes közlekedés lehetőségét egy másik nagyon fontos eredményt is figyelembe kell venni. Az ezekben az utcákban található ingatlanok forgalmi értéke is jelentősen emelkedik, növelve ezzel a családok vagyonát.
A lakóknak, hasonlóan az első ütemben már megvalósult közműfejlesztéshez, és a korábbi gyakorlatnak megfelelően most is közműfejlesztési hozzájárulást kell majd fizetniük. Ennek összege természetesen függ majd az érintett ingatlanok száma mellett a beruházás teljes költségétől is.

Lázárné Borbola Márta vezeti tovább az Apraja-Falva Óvodát és Bölcsődét

Az önkormányzat képviselő-testülete az idei első, júniusi ülésén döntött a bordányi Apraja-Falva Óvoda és Bölcsőde vezetőjének kinevezéséről, az intézményvezető mandátuma ugyanis lejárt. A kiírt pályázatra egy érvényes pályázat érkezett, az előkészítő bizottság javaslatára Lázárné Borbola Márta szakmai elképzeléseit a képviselő-testület egyhangú igen szavazattal támogatta, így ő viheti tovább az óvoda ügyeit az elkövetkező öt évben. Tanács Gábor polgármester amellett, hogy megköszönte a vezető és az intézményben dolgozó összes kolléga munkáját, örömét fejezte ki azért, hogy a megkezdett szakmai munka folytatódni fog. A magas színvonalú munkának köszönhetően az óvoda számos címet tudhat magáénak, jó azt látni, hogy milyen elkötelezett mindenki a gyerekekért és a szakmai színvonal emelkedéséért is – mondta. A településvezető úgy látja, hogy egy jól összeszokott csapat dolgozik minden nap azért, hogy a településen élő gyermekek biztonságos, rendezett körülmények között fejlődhessenek, miközben a szülők dolgoznak, megteremtve a család jövőjét.
Az óvoda és bölcsőde a település egyik legnagyobb önkormányzati fenntartású intézménye, a képviselők minden egyes döntésnél figyelnek arra, hogy megfelelő körülményeket tudjanak biztosítani a szakmai munkához akár oly módon is, hogy a normatív állami forrásoknál nagyobb összeggel járulnak hozzá az óvoda működéséhez. Az intézményt folyamatosan bővítették, fejlesztették is az elmúlt időszakban. Mind az új épületszárny megépítése, mind a konyhabővítés a gyerekek életkörülményeinek javulását szolgálták, akik idejük nagy részét ezen épületek falai között töltik. Ezúton is gratulálunk intézményvezető asszony kinevezéséhez!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support