Kedves Bordányiak! Bizonyára már mindenkihez eljutott a hír Zoltán atya áthelyezéséről. Településünk lelkipásztorát a püspök úr augusztus elsejétől elhelyezte településünkről. A hírek szerint hozzánk majd Kopasz István atya jár át Mórahalomról.
Az áthelyezésről szóló hír sokunkat meglepett. Zoltán atyának még számos terve volt nálunk. A templombelső és a plébánia felújítása, a templomkert továbbfejlesztése, az energetikai korszerűsítések még mind-mind itt maradtak, amelyek megvalósításához nagy szükségünk lenne rá.
Az önkormányzat és az egyházközség kapcsolata az elmúlt kilenc év során kimondottan jónak volt mondható. Számos az atya által megfogalmazott tervet támogatott településünk önkormányzata is. A közös munkából az atya mindig maximálisan kivette a részét, és mindig a maximumot hozta ki a tervekből, ötletekből. Jó volt vele együtt dolgozni.
Hálásak lehetünk neki, hiszen az ittléte alatt annyi minden megvalósult. A leglátványosabb eredmények mindig a felújítások, építések. Valamiért mi emberek ezt vesszük észre elsőként, pedig a közösségépítésben, az itt élők megszólításában is rengeteg eredmény született. A helyi hitélet növeléséhez, megerősödéséhez nagyban hozzájárult az atya mindennapi munkája. Az elmúlt kilenc év alatt megszépült templomunk külső része, megújult a plébánia épülete. A településünkre Győrből hozott orgona felújításával és beszerelésével egy teljesen új élményben lehet része mindenkinek, aki beül templomunk padsoraiba és megszólalnak a hatalmas sípok.
A napokban településünk minden lakója nevében írtam egy levelet püspök úrnak, amelyben mindezeket leírva arra kértem tegye lehetővé. hogy a tervek folytatódjanak, és Zoltán atya, ha erre mód van maradhasson településünkön. Bizakodva várom püspök úr válaszát, hiszen Isten útjai kifürkészhetetlenek, bármi megtörténhet. Természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy püspök úr nem a mi, hanem az egyházmegye érdekeit tartja elsőként szem előtt. Azt szeretné, ha a legjobb plébánosai mindenhova odaérnének, és mindenütt segítenék az ott élőket. Minden plébános másban erős. És ki, ha nem ő tudja azt melyik közösségnek éppen mire, kire van szüksége, miben kell hogy méginkább megerősödjünk.
Ha megtörténik, Zoltán atya távozása és István atya érkezése egy újabb mérföldkő lesz településünk életében. A legfontosabb, hogy megmaradjon bennünk a szeretet, hogy el tudjuk fogadni a változást. Hinnünk kell azt, hogy a Jóisten, a sors vagy a világ a legjobbat szeretné nekünk. És ez a jó minden döntést felülír. Türelmesnek kell lennünk, hogy megértsük mi is az Isteni szándék.
Sokan kerestek meg, sokan kérték, hogy tegyek meg minden tőlem telhetőt. Azt gondolom a helyi egyházközösség amely mindvégig vállvetve dolgozott együtt Zoltán atyával most is mindent megtesz azért, hogy megváltoztassa a döntést. Önkormányzatunk, és személy szerint én is most is segítjük törekvéseiket.
Tanács Gábor, polgármester