FELHÍVÁS: „Pályázat tanulói támogatásra 2022.”

Bordány Község Fejlődéséért Közalapítvány pályázatot hirdet bordányi lakóhelyű, kedvezőtlen anyagi körülményekkel, jó tanulmányi eredménnyel rendelkező középfokú iskolai tanulmányokat folytató diákok támogatására.

Pályázati támogatás nyújtható azoknak a középfokú tanulmányokat nappali tagozaton folytató dákoknak

  • akik nehéz anyagi körülmények között, bordányi lakcímen élnek.
  • a támogatásért pályázó családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 300 %-át (85.500 Ft-ot), gyermekét egyedül nevelő szülő esetében a 400 %-át (114.000 Ft-ot).
  • előnyt élvez az jó tanuló, akinek az előző két félévben a tanulmányi eredménye elérte, vagy meghaladja a 3,5 átlagot.

A pályázatában kérjük megindokolni a támogatás szükségességét, és a felhasználás célját.

A „Pályázati adatlap 2022.” innen tölthető le: Pályázati adatlap 2022 (.doc formátum) (egér jobb gomb, majd link mentése másként) vagy Pályázati adatlap 2022 (.pdf formátum). Aki nem tudja letölteni, a Bordányi Polgármesteri Hivatalban az információs pultnál is beszerezheti a nyomtatványt.

A pályázathoz csatolandó mellékletek:

  • iskolalátogatási igazolás
  • tanulmányi eredményről szóló igazolás (2021/2022. I. félév; 2021/2022. II. félév)
  • rendszeres jövedelem igazolása (a pályázat benyújtását megelőző havi munkabér, nyugdíj, nyugdíjszerű ellátás, családtámogatási ellátás)
  • nem rendszeres jövedelem igazolása (2021. évi adóbevallás)

A pályázat benyújtási határideje: 2022. november 21.

A pályázatot a Bordány Község Fejlődéséért Közalapítvány Kuratóriuma címére (6795 Bordány, Benke Gedeon. u. 44.) zárt borítékban kell benyújtani.

A Borítékon kérjük feltüntetni: „Pályázat tanulói támogatásra 2022.”

Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat

Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot hirdet rászoruló fiataloknak. A pályázat a településen állandó lakóhellyel rendelkező, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőoktatási hallgatók, illetve felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánók (érettségiző, vagy már érettségizettek) számára, a 2022/2023. tanév második és a 2023/2024. tanév első félévére vonatkozik. A pályázat beadása a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren keresztül történik (EPER), amelyhez egyszeri pályázói regisztráció szükséges. A pályázati űrlapot feltöltés után kinyomtatva és aláírva – a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt – a települési önkormányzatnál kell benyújtania a pályázónak. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott mellékletekkel együtt érvényes. A dokumentumokat a Polgármesteri Hivatalban (6795 Bordány, Benke Gedeon u. 44.) lehet benyújtani 2022. november 3. napjáig. Ügyintéző: Gyémánt Éva, telefonszám: 62/588-514.

A pályázatról bővebb tájékoztatás:

pályázati kiírás A

pályázati kiírás B

Sajnos nálunk is jellemző az ételpazarlás

Mindenki ugyanazt várja el az iskolai menzáktól, hogy a felkínált étel finom, tápláló, vitaminban gazdag és egészséges legyen; alacsony cukor-, só- és zsírtartalommal. Nagyon nehéz azonban olyan ételt az asztalra tenni, amit minden gyerek egyformán szeret, bár azért vannak kedvencek, ami szinte teljesen elfogy. Az egyik fő előírás a változatos étrend, nem lehet tehát minden nap makarónit vagy pizzát enni.

Bordányban is megfigyelhető, hogy sajnos vannak olyan ételek, amelyek érintetlenül mennek a moslékba, és nem is gondolnánk, hogy sokszor nem valamelyik főzelékről, hanem akár egész szelet húsokról van szó. Az ételpazarlás megszüntetése közös feladat, ki kell benne venni részüket az étkeztetést biztosító szolgáltató mellett a szülőknek, gyerekeknek és az őket felügyelő tanároknak is.

Most, hogy az étkeztetés az iskola melletti közösségi házba került, a gyerekek még szabadabban tudnak ebédelni menni, talán az étkezéseket úgy tudják időzíteni, hogy akkor menjen a gyerek enni, amikor éhes. A saját iskolai ebédlő talán még inkább egy belső békét, nyugalmat áraszt, ez azért is fontos, mert a mindig példaként emlegetett finn iskolákban az étkezést kulcsfontosságúnak tartják. A finn oktatási rendszer sikerének egyik alapfeltétele a minőségi iskolai étkeztetés – állítják a finnek, akik felismerték az étkezésben rejlő pedagógiai lehetőségeket is. Az ottani előírások az ételek mennyisége és minősége mellett azt is megszabják, hogy a finn nebulók nyugodt környezetben étkezzenek, miközben lehetőség szerint még sürgetni sem szabad őket. A számos nemzetközi példa nagyon hasznos lehet, bár a jogi szabályozás miatt azért vannak olyan másutt jól bevált megoldások, amelyek nálunk nem megvalósíthatóak.

Településünkön az ebédlő kialakításával most kezdődött meg az iskolai étkeztetés reformja. A tervek szerint felmérésekkel, a szülők és a gyerekek bevonásával, akár nyílt kóstoló napokkal is szeretnék méginkább megújítani a menzát. A cél, hogy minél többen egyék meg a napi ételmennyiséget, és a szülők vagy a közösség által kifizetett étel ne hulladékként végezze.

Sikeres volt a Nemzetközi Könyvajándék Nap

A bordányi Integrált Közösségi Szolgáltató Tér és Községi Könyvtár idén először csatlakozott a “Nemzetközi Könyvajándék Nap” elnevezésű, önkéntes kezdeményezéshez, melyet február 14-én ünnepelnek. Három gyűjtőponton várták az adomány gyerekkönyveket: az Ádám Jenő Általános Iskolában, az Apraja-falva Óvodában és a Faluház könyvtárában. Az akció célja, hogy az összegyűjtött könyveket olyan gyerekek számára ajándékozzák tovább, akiknek nincs vagy korlátozottan van lehetőségük mesekönyvekhez jutni. Így talán még több gyermek felfedezi és megszereti az olvasást. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani azoknak a civileknek, akik könyv adományaikkal segítették ezt a kezdeményezést. 56 könyvcsomag (összesen 75 ajándék könyv) várja, hogy eljussanak új gazdáikhoz, a gyerekekhez, a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmából!

Csapatépítésen az ifiönkös fiatalok

A Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat képviselő-testületének tagjai egész napos tréningen vettek részt február 18-án, pénteken. A Bordányi Ifjúsági Információs Pontban megszervezett programon külön szakember animálásával zajlott csapatépítés: a fiatalok erősítették a közösségen belüli együttműködést, együttgondolkodást. A különböző szituációs gyakorlatoknak köszönhetően még jobban megismerték egymás erősségeit, gyengeségeit, de az egész napos tréning során a kommunikáció, a programszervezés, a kapcsolattartás is előtérbe került, amely hosszú távon nagyban segítheti az ifjúsági önkormányzat működését.

Biztonságos óvoda címet kapott Aprajafalva

Biztonságos óvoda címet kapott a bordányi Apraja-falva Óvoda és Bölcsőde. A KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. az ORFK- Országos Balesetmegelőzési Bizottság szakmai támogatásával – Biztonságos Óvoda képzést indított, amit 2 fő óvodapedagógus végzett el sikeresen. A képzés célja az volt, hogy új ismereteket szerezzenek a közlekedési szabályok játékos átadásával kapcsolatban a gyerekek számára, hiszen az újonnan elkészült közlekedési pályán mindezt jól tudják majd hasznosítani. A cím feltétele volt, hogy a képzésen részt vevő óvónénik a nevelőtestület minden tagjával megismertessék a képzés főbb tartalmi elemeit.        Horváthné Kálmán Zita

2021. karácsonyán ismét lehetőségünk volt az ajándékozásra

Intézményünk hagyományaihoz tartozik már évek óta az adventi adománygyűjtés, de ez a vírushelyzet kezdeti idején sajnos akadályba ütközött. Ebben az évben azonban ismét sor kerülhetett rá.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy látóterünkben egyre kevesebb olyan család van, akiknek szüksége lehet a segítségre. Ebben az évben különösen nehéz volt a kommunikációja ennek a családok felé, de fontos volt számunkra, hogy mivel helyi „gyűjtésről” van szó, elsősorban a jelenleg vagy korábban intézményünkbe járó gyermekeket ajándékozzunk meg. Sok szép ruha, játék, mesekönyv, némi élelmiszer továbbá Szűcs Gábor és családja jóvoltából 15 zsák burgonya felajánlás érkezett, melyet öt családnak volt lehetőségünk átadni, akiknek köszönjük bizalmát!

Természetesen vannak olyan felajánlások, melyeknek nem lett helyi szinten tulajdonosa.  A plüssöket a Szegedi Gyermekklinika Gyermeksebészeti Osztálya számára fogjuk majd átadni, míg a gyermek és felnőtt ruhákat a Gyermekek és Családok Átmeneti Otthona fogadja majd, illetve kislány baba- és csecsemőruhákat Kenyába fognak majd elvinni márciusban. Köszönjük szépen a felajánlásokat, melyek nélkül ez a kezdeményezés nem valósulhatott volna meg.

Boldog Új Évet Kíván Mindenkinek az Apraja-Falva Óvoda és Bölcsőde Nevelőtestülete!

 Tóth Leila óvodapedagógus

Készül a tálalókonyha – februártól változások az iskolai étkeztetésben

Jelentősen változik a iskolai étkeztetés február elsejétől. Nem csak az ebédbefizetés rendszere, de az étkezések igénylésének és lemondásának módja is jelentősen megváltozik. Február elsejétől ráadásul a Dózsa téri önkormányzati működtetésű közösségi házban kialakított ebédlőben étkezhetnek a gyerekek, azaz nem kell csoportosan az étterembe átvonulniuk. Természetesen a felügyeletet továbbra is az iskola biztosítja majd.

Jelenleg a tálalókonyha kialakítása zajlik. A napokban indul meg az étkezőhelyiségek festése, és folyamatban van új étkezőasztalok és székek beszerzése is. A beruházást az önkormányzat saját forrásból valósítja meg, támogatva ezzel az iskolai ellátás színvonalát.

Az étkezések elszámolása is teljesen digitalizált lesz, minden gyermek saját vonalkódos kártyával tudja majd az étkezési jogosultságát a helyszínen igazolni: csak zöld jelzést követően tud majd ebédelni. A szülőknek előzetesen az Etelka rendszerben kell az étkezést megigényelniük illetve kifizetniük. Itt lesz lehetőség a lemondásra is! Fontos, hogy csak az a tanuló veheti majd igénybe az étkezést, akinek érvényes rendelése van az adott napra és igazolványa vonalkódját rögzítették az ETELKA étkezési modulban.

Az étkezési díjak befizetését is szeretné digitálissá tenni az önkormányzat. Az eddigi pénztári befizetések helyett a bankkártyás on-line fizetést preferálják, ami kényelmes fizetést tesz lehetővé a szülők számára, és a befizetést követően azonnal érvényessé válik az étkezési szolgáltatás megrendelése.

A részletekről a szülők folyamatosan tájékoztatást kapnak majd az önkormányzattól.

Hangfürdő az oviban

2021. 09. 01-én elkezdődött az új tanév Aprajafalván. Gyönyörű őszi napsütéses időben valósult meg az első óvodai programunk pénteken. A Hüvelyk Matyi meseelőadást hallgathatták meg a gyermekek, különleges hangszerek bevonásával, amit ők is kipróbálhattak. A tibeti hangtálak, melyek vízzel töltve még különlegesebb hangzásúak, a csörgők, dobok, a gong hang-ja, a hangszerek megszólaltatása, azok rezgése nagy élményt jelentett mindannyiunknak. Reméljük a jó hangulat, a szép őszi időjárás hosszan kíséri majd a tanévkezdésünket.

Lázárné Borbola Márta

Kezdődik a bölcsi és az óvoda!

Óvoda-kóstolgató délelőttöt tartottunk újdonsült ovisainknak az augusztus 23-27-i héten. Itt lehetőségük nyílt mind a gyerekeknek, mind a szülőknek, hogy bepillantást nyerjenek az óvoda életébe egy-egy játékos délelőtt keretein belül, valamint, hogy megismerkedhessenek a majd velük foglalkozó pedagógusokkal. A vidám, jó hangulatú találkozás reményeink szerint nagyban megkönnyíti majd a beszoktatás és elválás nehéz pillanatait.


A szeptemberi 1-i óvodakezdést a megszokott rend szerint, normál üzemben tervezzük. Erre a nevelési évre is nagyon sok programot, ünnepet, zöld jeles napot terveztünk, hogy a gyerekek minél vidámabb, tartalmasabb, élménydúsabb tanévet tud-hassanak majd maguk mögött. A belépéssel és átadással kapcsolatos korábbi korlátozásokat mindaddig nem tervezzük, amíg a kormány nem rendel el szigorító intézkedéseket az intézmények számára.
Ebben a nevelési évben 5 óvodai és 2 bölcsődei csoport indul, ahová a régi és új óvó nénik, kisgyermeknevelők, dajka nénik nagy szeretettel várják a gyerekeket. A csoportok alakulása: Tücsök: mini csoport (24 fő), Katica: kis csoport (24 fő), Napsugár: középső csoport (21 fő), Méhecske: középső csoport (20 fő), Vuk: nagy csoport (31 fő). A bölcsőde Micimackó csoportjába továbbra is 14 gyermeket várnak a kisgyermeknevelők.
Változás intézményünk életében, hogy szeptember 1-vel engedélyt kaptunk egy mini bölcsőde kialakítására is 7 fővel, ahol a 2 évesnél fiatalabb gyermekeket látjuk el. A személyi feltételek alapvetően nem változnak. Új óvoda-pedagógus kolléga érkezik a Méhecske csoportba, a mini bölcsődébe egy kisgyermeknevelő, valamint a konyhába kisegítő munkakörbe szintén újonnan belépő kolléganő kezdi meg munkáját. A többi változást belső átszervezéssel, átképzéssel oldottuk meg.

A Magyar Falu Program keretében két új ivókúttal gazdagodott óvodánk udvara, aminek nagy hasznát vettük a nyári kánikula idején. Kívánunk minden gyereknek, szülőnek, régi és új kollégának szép és tartalmas tanévet!

Horváthné Kálmán Zita/ intézményvezető-helyettes

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support